2010. augusztus 30., hétfő

„Mentsd meg őt!”

A múlt heti bejegyzések után kedvet kaptam befejezni a kettős műfordítását.
A csatolt videó nem túl jó minőségéért elnézést, de nem találtam másik olyan felvételt, amelyiken húzás nélkül adnák elő a jelenetet. Itt viszont az egyik előadó magyar!
Sir George-ot Szabó Bálint énekli.
Richard szerepében Giorgio Caoduro.
A Görög Nemzeti Opera zenekarát vezényli: Francisco Negrin




GEORGE
Ments meg őt, a versenytársad!
Ments meg őt, ez csak terajtad állhat!

RICHARD
Nincs hatalmam.

GEORGE
Tán más a vágyad.

RICHARD
(megvetően)
Nem.

GEORGE
Mentsd meg akkor!

RICHARD
Már a vérpad vár reá!

GEORGE
Szemtanúja csupán te voltál
akkor, ott, a szöktetésnek…

RICHARD
Én.

GEORGE
S éppen Arthur, bűntársak nélkül…?

RICHARD
(felháborodva)
Szódra jól vigyázz!

GEORGE
Mert végül?

RICHARD
Vádolj nyíltan!

GEORGE
Már tisztán értem!

RICHARD
Így kívánja a parlamentünk:
példa légyen Arthurnak sorsa,
pártütőknek így üzenjünk:
nem remélhetnek vétkeikre mást!
S nincsen ebben személyes érdek,
megtoroljuk ezt az aljas árulást!

GEORGE
Nem. Féltékeny vágyad
elvakít még, s nem látod, mi vár rád.
Bűntudóan be kéne lássad,
míg csak élsz, a bűnöd számadásra hív;
mert, ha meghal a versenytársad,
bánatába’, bánatába’ megszakad majd egy árva szív.

RICHARD
Ki?

GEORGE
Arra gondolj,
mi lesz a tetted ára!
Mert a két szerelmes árnya,
a két szerelmes árnya
téged holtig üldöz majd.

Holdas éjjel, ha kél majd egy árnyék,
sápadt arccal… sápadt orcával, sóhajtva, sírva,
ő Elvira, nincsen nyugta,
s így szól hozzád: te voltál gyilkosom!
Sűrű felleggel rémítő éjen
véres kísértet rémképe éled,
ő lesz Arthur, ki kárhoztat téged,
ő lesz Arthur, üldöz téged,
s szívből átkoz, ki hóhéra vagy!

RICHARD
Hogyha Elvira sírból jött árnyát
látnám sírva, s szemrehányással zaklatná békém,
gyöngéd szívét buzgón kérném,
s bizton érzem, hogy ő megbocsát!
Ám, ha Arthurnak fejvesztett réme
kénes poklából támadna énrám,
meg nem rettennék, s cseppet sem szánnám;
izzó mérgem, visszalökné poklok poklára őt.

Hogyha Elvira sírból jött fájdalmas árnyát
látnám sírva és sóhajtva,
tán nem lelném békém;
gyöngéd szívét esdve kérném, esdve kérném,
s bizton érzem, hogy hallgat rám, ő hallgat rám,
s bizton érzem, hogy ő megbocsát!
Bizton érzem, hogy, ha kérem, hogy, ha kérem,
hallgat rám majd, hallgat rám és megbocsát,
hallgat énrám és majd megbocsát.
GEORGE
Hogyha feltűnne Elvira sóhajtva, sírva,
síri árnyéka vádol: te gyilkoltad meg!
Majd meg Arthur véres árnya üldöz téged,
s száz átkot szórva támad rád,
átkot szór rád, ki hóhéra vagy!
Úgy van, Arthur véres árnya üldöz téged,
s száz átkot szórva támad rád,
átkot szór rád, ki hóhéra vagy!


GEORGE
(átölelve Richard-t)
Hisz' látom, már látom:
nincs kőből szíved mégsem,
meghatja őszinte bánatom.

RICHARD
Megindít ennyi fájdalom;
látod, kicsordult a könnyem.

GEORGE, RICHARD
A perc nagy áldozatra szólít
hazánk szent oltárán.

GEORGE
Hazánkért!

RICHARD
Hazánkért!

GEORGE, RICHARD
A nemzet oltárán.

RICHARD
Holnap, holnap, ha új nap virrad, tán
támad, támad az ellen ránk.
Köztük, ha jár…

GEORGE
Vesztére vár!

RICHARD
Vesztére vár!
Köztük, ha jár, vesztére vár!

GEORGE
Halálveszély se rémít majd,
tevéled harcol kard és szív.

RICHARD
Ha Arthur támad ránk,
a szívét kardom járja át.

GEORGE
A szíved hangja szól:
„Honfi vagy, hazádat te óvni tartozol!”

GEORGE
Harsogva zúg a kürt szava
bátran megállok ott, a vészben,
érted kiontom vérem,
te légy szabad, hazám!
Rendíthetetlen harcolok,
bármennyi kínnal vár rám;
vér és verejték árán
virrad csak új nap rád!

A hajnal!
RICHARD
A hajnal!

GEORGE
Bátran kiontom vérem,
ha vár szabad hazám!

RICHARD
Harsogva zúg a kürt szava,
elszántan állj meg ott a vészben!
Bátran kiontom vérem,
ha vár szabad hazám!
Rendíthetetlen harcolunk,
bármennyi kínnal várjon,
száz kardcsapás ne fájjon,
így virrad új nap ránk!

A hajnal!
GEORGE
A hajnal!

RICHARD
Bátran kiontom vérem,
s kiáltom: szabad hazát!

GEORGE
Harsan a trombita szava,
nem tántorít el bármilyen veszély.

RICHARD
Holnap, ha új nap

virrad, tán...
GEORGE
Ha virrad!

RICHARD
Támad az ellen ránk.
Köztük, ha jár,…

GEORGE
Halál rá!

RICHARD
A szíved hangja szól:
vállvetve harcolj!

GEORGE, RICHARD
Harsogva zúg a kürt szava,
elszántan állva a vészben,
érted kiontom vérem,
te légy szabad, hazám!

RICHARD
Rendíthetetlen harcolok, …

GEORGE
Bármennyi kínnal várjon.

RICHARD
Száz kardcsapás ne fájjon!

GEORGE
Így virrad új nap ránk.

GEORGE, RICHARD
A hajnal!
Bátran kiontom vérem,
ha vár szabad hazám!
A szívünk hangja szól:
„Megtenni tartozol!”
E szózat rád talál:
„Harcolj hazádért, ne várj!”

2010. augusztus 26., csütörtök

500 + Furlanetto és Coni

Hogy valami jubilárisat is írjak az 500 kapcsán – minthogy ez a számláló képes napokig ugyanazt az értéket mutatni legfrissebbként, így még ma is lehet! – e helyt megemlékezem egyik meghatározó élményemről, nevesül arról a Pavarotti gálahangversenyről, melyet Reggio Emiliában rendeztek 1991-ben, a nagy formátumú énekművész színpadralépésének 30-adik évfordulóján. Ezt a csodálatos koncertet a Magyar Televízió is sugározta (ha nem tévedek '92-ben) két részletben, Baranyi Feri bácsi magyar kommentárjávál. Azt hiszem a második részlete volt, amit sikerült videókazettára felvetetnem; aztán egy bizonyos részletét 'rongyosra' nézni. Ez a részlet pedig a nagy basszus-bariton kettős volt a Puritánokból az alant csatolt előadásban. Azóta sikerült elég alaposan megismerkednem ezzel a Bellini-operával, sok előadásban láttam, hallottam; Coni is nagyszerű, de egy basszust sem éreztem olyan tökéletesnek ebben a kettősben, mint Giovanni Furlanettót. A hangszíne és énektechnikája párját ritkítja, mégsem tartozik az ismert és sztárolt művészek közé. Ezért most én éltetem őt egy kicsit:
Éljen Giovanni Furlanetto!


És a szöveg magyar nyerse:

GEORGE

A vetélytársadat meg kell mentened,

A vetélytársadat meg tudod menteni.


RICHARD

Én nem tudom.


GEORGE

Nem? Nem akarod.


RICHARD

(méltatlankodva)

Nem.


GEORGE

Mentsd meg!


RICHARD

Nem, ah, nem! Veszni fog!


GEORGE

Jól emlékezel arra az órára,

Mikor a fogoly nő megszökött.


RICHARD

Igen.


GEORGE

És teljességgel Arthur bűne volt?


RICHARD

(szinte felháborodva)

Beszéded immár…


GEORGE

Így igaz.


RICHARD

Szólj nyíltan!


GEORGE

Nagyon is úgy beszéltem.


RICHARD

A Parlament akarata volt,

Ha a legsúlyosabb büntetés az övé;

A lázadok merészsége

Arthurban lesz elfojtva.

Én nem gyűlölöm, nem félek tőle,

Ám a hitvány veszni fog!


GEORGE

Nem! Fájdalmas gyötrelem

száll meg, s vakít el most téged… ah, reszkess!

Az önvád és a rémület

Tönkre fogja tenni életedet!

Ha vetélytársad miattad meghal,

Egy másik lélek is elvész vele.


RICHARD

Ki?


GEORGE

Gondold meg, fiam!

Kettőt áldozol fel!

És amerre mész

Árnyékuk követend!

Ha majd a sötétben látsz egy jelenést,

Sápadtat, tünékenyt… mely jajgat és sóhajt,

Elvira lesz az, körüled kering,

S rád kiált: miattad haltam meg!

Mikor az ég förgetegtől sötétebb,

Egy szenvedő árnyat hallani, mely rebeg,

Arthur lesz az, ki a nyomodban van, aki szorongat,

A holtak haragjával fenyeget.


RICHARD

Ha Elvira szenvedő árnya

Elém tűnik és üldöz és feldühödik rám,

Fohászaim, sóhajaim,

Képesek lesznek megbocsátást szerezni.

Ha Arthur gyűlöletes kísértete

Véresen kiemelkedne a pokolból,

Visszalökné őt örökre az alvilágba,

Így tenne vele határtalan dühöm.


GEORGE

(megölelve Richardot)

Richard! Richard!

A bánat, mi engem gyötör,

Győzni fog jó lelkeden.


RICHARD

Könnyeid győztek,

Lásd, könnybe lábadt a szemem.


RICHARD, GEORGE

Ki jó hazafi,

becsüli az irgalmat!


RICHARD

Talán, talán már hajnalban

ránk ront az ellen.

S ha ő ott lesz…

GEORGE
S ha ő ott lesz? El fog veszni!


RICHARD

El fog veszni, igen, elveszik!


GEORGE

Kezem még nem dermedt!

Veled együtt fogok harcolni, igen, igen!


RICHARD

Aztán, ha fegyverrel jön,

kezem által fog pusztulni!


GEORGE

A rettentés hangja legyen:

haza, győzelem, győzelem, becsület!


Zúg a trombita, s én rendíthetetlenül,

vehemensen fogok harcolni,

szép dolog szembenézni a halállal

kiáltván: szabadság!

A félelmet nem ismerő hazaszeretet

véres babérokat arat,

majd a könyörület letörli

a szép verejtéket és a könnyeket.


RICHARD, GEORGE

Hajnalban!

2010. augusztus 23., hétfő

Gomes: A GUARANÍ


-->

A GUARANÍ

(Il Guarany)
Opera négy felvonásban
Szövegét írta:
Antonio Enrico Scalvini és Carlo D’Ormeville
Zenéjét szerezte:
Antonio Carlos Gomes
Ősbemutató:
Milánó, 1870. március 19.
SZEREPLŐK:
Don Antonio de Mariz, idős portugál hidalgó…………………..basszus
Cecilia, a lánya………………………szoprán
Peri, a Guarani törzs feje………………………………………….tenor
Don Alvaro, portugál zsoldos…………………………………...tenor
Gonzales, spanyol zsoldos, don Antonio vendége…………….. bariton
Ruy-Bento, spanyol zsoldos, don Antonio vendége……………tenor
Alonso, spanyol zsoldos, don Antonio vendége……………….basszus
A kacika, az Aimoré törzs feje………………………………….basszus
Pedro, don Antonio fegyverese…………………………………basszus
KÓRUS és STATISZTÁK:
Különféle nemzetiségű zsoldosok, férfiak és nők a portugál kolóniában, az Aimoré törzs tagjai
Játszódik:
Brazíliában, nem messze Rio de Janeirotól
Idő: 1560 


ELSŐ FELVONÁS
Sík terület Don Antonio de Mariz kastélya előtt.
Vadászok kara
Midőn a függöny felmegy, a szín még üres, a vadászat zaja hallatszik a színfalak mögül. Majd megérkeznek a vadászok.
KAR
A vadász folyton
a síkság és a hegyek közt portyázik;
a büszke vad hiába
menekül előle,
hiába a bősz üvöltés
a merész kezekkel szemben.
A barlangba, hová elrejtőzött
beszorítja a merész bátorság;
és ha támadni mer a vad,
a vadász készen áll megsebezni őt.
Majd, ha elejtette a zsákmányt,
örömteli szívvel
teszi le íját, s nyilát
a megfáradt vadász.
Éljen a vadász!
Párbeszéd, jelenet és Peri belépője
(Don Alvaro, Gonzales, Ruy és Alonso jönnek a szín mélyéről)
GONZALES
(kajánkodva Alvaróhoz)
Végre megérkeztünk a vendéglátó fedélhez,
mely benned oly gyöngéd érzéseket ébreszt,
csitítsa végre fájdalmadat!
ALVARO
(haragosan)
És te mi jogon
merészelsz sóhajaimról beszélni?
GONZALES
Nyugalom, nyugalom, ó, zsoldos!
RUY, ALONSO
Haha!
GONZALES
Túlságosan feltüzel
a rosszul titkolt szerelem.
ALONSO
Ah, szívtelen!
RUY
Ah! Szívtelen,
szánd meg a nyomorultat, szerelmes!
ALONSO, KAR
Szánd meg a nyomorultat, szerelmes!
GONZALES
(magában)
Ő Cecilia szerelmese, ó, féltékenység!
ALVARO
(Gonzaleshez)
Mire gondolsz, min elmélkedsz?
GONZALES
Semmin... semmin...
(magában)
Alaposan
szemmel foglak tartani, ő nem lesz a tiéd,
ki szívemben felébresztette
a mindennél emésztőbb érzelem végzetes tüzét.
RUY, ALONSO, KAR
Jön a hidalgo.
ALVARO
(magában)
Gyűlöl engem, de én nem félek haragjától.
KAR
Csendet!
GONZALES
(magában)
Itt színlelni kell gyűlöletet és szeretetet!
(Don Antonio jön a kastélyból fegyveresek kíséretében)
ANTONIO
Csakhogy Itt üdvözölhetlek benneteket!
Igazán hosszúnak tűnt távollétetek;
s míg ti innen messze vadásztatok,
nagy balszerencse sújtott minket...
ALVARO
Nagy ég!
S mi mit sem tudunk róla!
ANTONIO
Egyikőnk,
súlyos tévedésből, az Aimoré törzs
egy bájos leánykáját megölte.
Az átkos eseményre nincs bocsánat,
a haragos indiánok bosszúért kiáltanak!
GONZALES
Meg is kapják! Hamarosan
együtt vehetjük fel a fegyveres harcot,
mindnyájan erősek vagyunk...
ALVARO, GONZALES, RUY, ALONSO
Mindnyájan erősek vagyunk.
RUY, ALONSO, KAR
S a derék zsoldos a haláltól sem fél!
ANTONIO
(nyugodtan)
Hiába lenne hősiességünk, ó, hívek,
ha egy őrzőangyal meg nem mentette volna
kislányom drága életét...
ALVARO
Egek! Hogyan történt?
ANTONIO
Meggondolatlanul a lágy hullámokban,
nem messze innen, az erdő
friss levegőjét szívta...
ALVARO
És meglepték?
ANTONIO
Rejtőzködő vademberek... s prédájuk lett volna
a szerencsétlen, ha kegyetlen kezükből erővel
ő ki nem menekíti.
MIND
(Antonio kivételével)
Ó! Nevezd meg a megmentőt!
ANTONIO
Ő maga halad erre...
Nézzétek, ő az!
(Perí jön jobb hátulról)
GONZALES
Egy indián!
ALVARO, RUY, ALONSO, GONZALES, KAR
Légy üdvözölve!
ANTONIO
(Períhez, aki tart közelebb jönni)
Jöjj közelebb, barátom!
GONZALES
(ironikusan Períhez)
Ki vagy hát, mondd,
Te, ki mindnyájunkat ámulatba ejtesz?
PERÍ
(ránéz, majd büszkén válaszol)
Perínek nevez
az ő nyelvén
a guaraník
hősi népe.
Királyok sarja,
nincs veszélyben,
ki meghunyászkodva hátrál
látva Perít.
ANTONIO
Testvérének és barátjának hív téged
mindenkivel szemben az öreg hidalgo...
(megöleli)
PERÍ
S én igaz barát vagyok.
RUY, ALONSO, GONZALES, KAR
Mily nemes tekintet!
ANTONIO
(Perihez)
Mi hírt hoztál nekem?
PERÍ
Csönd van az indián táborban;
és tán kegyetlen
bosszút forralnak...
ANTONIO
Megbízom benned,
hű felderítő.
PERÍ
Jól teszed;
az Aimoré törzs tervei,
úgy remélem, füstbe mehetnek...
ANTONIO
Mégis érdemes
megelőzni a támadást!
PERI
Uram, nyugodj meg;
szívemnek nincs más vágya,
minthogy a hitvány cselvetést meghiúsítsa.
Polacca – Cecilia belépője
CECILIA
(A színfalak mögül)
Ó! Jöjj vissza! Ó, jöjj vissza!
Térj vissza szívemre,
s a szerelemboldog napjait
fogjuk élni!
ALVARO, GONZALES, RUY, ALONSO, KAR
Mily hang!
PERÍ
(Ő az!)
(a háttérbe húzódik)
ANTONIO
Az én bájos leánykám
szerelmes hangokkal
tölti el a levegőt!
ALVARO
Ó, végtelen öröm!
Minden hangja szívemhez szól!
GONZALES
(Milyen boldog!... Ó, szörnyű gyötrelem!)
(Cecilia társnői körében megjelenik.)
CECILIA
Nemes a szívem, csinos az arcom,
kedves vagyok, bájos a mosolyom;
édes boldogság ragyog tekintetemben,
ha arcáról a szerelem szavát olvasom.
Csak miatta bízom a szelek szárnyára
a hízelgő szavakat csábító hangon.
NŐK
(Alvarohoz)
Boldog halandó, szorítsd szívedre,
s éljetek boldog napokat szerelemben!
CECILIA
Ó! Jöjj vissza!
Szoríts szívedre,
a szerelem boldog napjait fogjuk megélni!
Nemes a szívem, stb.
Ó! Jöjj vissza! Ah!
PERI, ALVARO, ANTONIO, RUY, ALONSO, KAR
Ah, boldog halandó, szívére szorítja,
és a szerelem boldog napjait fogják élni!
GONZALES
(magában)
Alaposan
szemmel tartalak majd; ő nem lesz a tiéd,
ki szívemben felélesztette
a mindennél hatalmasabb érzelem végzetes tüzét!
Ave Maria
ANTONIO
(Ceciliához)
Cecilia, örvendj! Meghitt körünkbe visszatérve
látod a vőlegényt, kit atyád választott neked.
(Alvaróra mutat)
CECILIA
(Zavartan elsápad)
Ő?...
ALVARO
(Érzelmesen közelít Ceciliához)
Ó, Cecilia!
ANTONIO
(halkan Ceciliához)
Lesütöd a szemedet, és szokatlanul
halványra sápadtan leszeged fejedet?
Mi az?
CECILIA
(Erőt vesz magán.)
Alávetem magamat akaratodnak...
ANTONIO
Engedelmeskedned szent kötelesség.
(Megszólal az Ave Maria)
Ámde sötétedik,
és az estharang
imádkozni szólít bennünket.
Most hát együtt,
a minket gyötrő közös bánatban
imádkozzunk letérdepelve,
s reménykedjünk az égi útmutatásban.
TÖBBIEK
Igen, imádkozzunk, reménykedjünk!
(Mind leveszik fejfedőiket és letérdelnek.)
ANTONIO
Üdvözlégy, hatalmas szűz,
a szent embernek anyja,
gondoskodóan védelmezz minket,
ha eljő a könnyek napja;
s oly erősen, mint jóságosan
állj mellénk...
Ave Maria!
MIND
Ave Maria!
ANTONIO
Add látnunk, hogy megszűnik
ellenségeink dühe!
CECILIA, ALVARO, RUY, ALONSO, KAR
Ave Maria!
GONZALES
Ah! A harag többé ne fesse vérrel
a bosszúálló kardokat!
ANTONIO, RUY, ALONSO, KAR
Ave Maria!
(E pillanatban előre jön Perí és meglátja, hogy mindenki térdepel, tiszteletteljes gesztussal Gonzales mögé húzódik.)
CECILIA, ALVARO
Majd, ha egy szép napon
a förgeteg eloszlik,
Letérdelendünk, feloldani
a fogadalmat az oltár előtt.
KAR
Ave Maria!
ANTONIO
Ave Maria
Oly erősen, mint irgalmasan...
Ave Maria!
ALVARO
Mert irgalmas
és erős valál... Ave Maria!
CECILIA, GONZALES
Ave Maria!
GONZALES, ANTONIO, RUY, ALONSO, KAR
Oly erősen, mint irgalmasan...
CECILIA, ALVARO, GONZALES, ANTONIO
Ave Maria!
ANTONIO, CECILIA
Állj mellénk! Ave Maria!
MIND
Ave Maria!
(Felkelnek.)
Folytatás és stretta
GONZALES
(halkan Ruy és Alonso felé)
Ha leszállt az éj, mindkettőtöket észrevétlen
várlak a vadonban, a barlangnál...
RUY, ALONSO
Ott leszünk.
PERÍ
(hallván a párbeszédet, magában)
Az a pillantás... Az a beszéd...
Meg tudom majd előzni az árulást.
ANTONIO
Most, hogy elmondtuk az imát,
s megtettük fogadalmainkat,
jöhetnek a galád csapatok,
boldogan bocsátkozom harcba.
MINDEN FÉRFI
Jöhetnek a galád csapatok,
boldogan bocsátkozom harcba.
CECILIA, NŐK
Rajta, bátrak, siessetek
szembenézni az ellenséggel;
mi itt maradunk a dicsőségeseknek
koszorút fonni.
(Mind bemennek a kastélyba, kivéve Ceciliát, aki megáll a küszöbnél, és Perí felé fordul, aki a másik irányba vette útját.)
Jelenet és kettős
CECILIA
Perí!
PERÍ
(visszalépve)
Mit kívánsz?
CECILIA
Jöjj közelébb!
PERÍ
Szólj!
CECILIA
Kastélyomtól
miért futsz el? Miért?
PERÍ
Alázatos szolgád,
vagyok, ó, nemes hölgy.
A sors nem tett méltóvá arra,
hogy küszöbödre lépjek.
CECILIA
Ah! Mit beszélsz? Hát nem te vagy
az angyal, ki megmentett a haláltól?
PERÍ
De, ám amott a szív
meghitt öröme vár reád;
Alvaro szeret téged.
CECILIA
Atyámnak s nem szívem dobbanásának
engedelmeskedem...
PERÍ
Így lenne?
CECILIA
Esküszöm neked, elfojthatatlanul
fog élni bennem egy gondolat...
PERÍ
Mi az?
CECILIA
Hogy a barbárok dühétől
csakis általad menekedtem!
PERÍ
Ah! Mindig és mindenütt, ó, higgy nekem,
szent lesz előttem a te életed!
CECILIA
De mondd csak, miért aggódsz
így értem?
PERÍ
(ékes egyszerűséggel)
Nem tudom.
Zabolázhatatlan erőt érzek,
mely folyton feléd vonz;
de nem tudom kifejezni,
nem tudom neked megmondani, miért.
Azt tudom, hogy egy szavad, ó, szűzleány,
egy mosolyod, egy pillantásod,
hegyes dárdaként
sebzi meg szívemet...
CECILIA
Én is, én is hiába
faggatom magamat folyton:
mi légyen e titokzatos érzés,
mely megrázza szívemet?
PERÍ
Tudom, hogy a te legröpkébb,
legkisebb óhajodra
bármikor kész vagyok
kiontani a véremet.
De nem tudom kifejezni,
amit magamban érzek;
nem tudom neked megnyitni szívemet,
s nem tudom, miért.
CECILIA
(magában)
Ah! Szilaj pillantását
magamban érzem tükröződni.
Ám hiába is kérdezgetem magamat,
nem tudom megmondani, miért.
PERÍ
(erőt véve magán)
Ám röpül az idő, s nekem máshol
kell lennem...
CECILIA
Hol?
PERÍ
(dühös gesztussal)
Ott, hol három hitvány áruló
büntetlenséget remélve
visszataszító ármány
gyalázatos hálóját szövi.
CECILIA
De hát ki? Kicsoda?
PERÍ
Ne kérdjed!
Én tudom, legyen ez elég!
CECILIA
Ah! Bármilyen út nyíljék
szabad lábaid előtt,
esdő szavam
mindig jusson eszedbe,
és őrizd meg irántam való hűségedet,
térj vissza atyámhoz, hozzám!
PERÍ
Örökké képes leszek megmenteni téged!
CECILIA
Hősiességedre bízom magamat.
PERÍ
Kinevetem a veszélyeket.
CECILIA
Jelentsd fel neki (apámnak?) az aljasokat!
PERÍ
Én nem feljelentem, megölöm őket.
CECILIA
Ah! Csak el ne vegyék tőlem
a te tiszta hitedet!
Élj, Perí, esedezek
atyámért, értem!
Ha karod nem
védelmezne többé,
meghalnék bánatos áldozatként,
elpusztulnék, mint egy virág.
PERÍ
Mit mondasz? Ó, jaj!
Ó, csillapodj!
CECILIA
Meghalnék, elpusztulnék, mint egy virág...
PERÍ
Meghalni? Ó! Egek! Ne mondd ezt!
Nem, te nem halhatsz meg!
Ezernyi halálból rettenthetetlenül
kimentelek téged!
Bízd magadat énrám, ó, szűz,
hűségem örök!
Istenek, rokonok, haza,
mindet elfeledem érted.
CECILIA
Ha karod megvédeni... stb.
PERÍ
Ég veled!
CECILIA
Most menj, de hamar
térj vissza hajlékomba!
PERÍ
Igen, ég veled!
Ég veled, egyetlen jóakaróm...
CECILIA
Megmentőm, ég veled!
PERÍ
Bízz bennem...
CECILIA
Bízom benned...
PERÍ
Édes szerelmem...
CECILIA
Megmentőm...
PERÍ
Elválok tőled...
CECILIA
De térj vissza hozzám!
CECILIA, PERÍ
Ég veled!
(Cecilia belép a kastélyba, Perí is távozik.)
Függöny
MÁSODIK FELVONÁS
1. kép
Barlang a vadonban.
Jobbra tágas barlang, mely elfoglalja a színpad felét, balra sötét erdő; a barlang mellett nagy, villámsújtott fatörzs hever. Éjszaka van. Perí egyedül érkezik a bozótban lopózva.
Jelenet és ária
PERÍ
Időben érkeztem. Mint rejtőző kígyó,
kúszva érkeztem tüskék és tövisek között,
megelőzve őket tettem meg az utat.
Hálát adok a sorsnak. A spanyolok
sanda tekintete és alázatoskodó beszéde
bizonyságai az aljas árulásnak.
De mindennél inkább egy rejtett gondolat
zaklat most engem. „Eredj!”– kiáltja,
„Ne tétovázz tovább,
rohanj, hogy úrnődön segíts!”
Mégis büszke vagyok rangos bölcsőmre,
mely veszélyek között is kiemelkedő,
a szerencse fiának
neveznek a nap gyermekei,
mert atyám halálában
rám hagyta nyilait.
Büszke vagyok rangos bölcsőmre,
mert atyám halálakor
rám hagyta nyilait.
Ám, meglátott téged, szép szűz,
és a rengeteg oroszlánja
rabszolgáddá változott.
Ámde közeleg valaki! Itt a pillanat!
El kell bújnom e növények között!
(összerezzenve néz a sűrűbe)
Jöjjön csak az aljas! Jöjjön csak,
én itt vagyok félelmet nem ismerve.
(Elrejtezik a kidőlt fa mögött.)
Jelenet és kettős
(Gonzales, Ruy-Bento és Alonso érkezik settenkedve és belépnek a barlangba.)
GONZALES
Itt van a megbeszélt barlang.
ALONSO
És?
GONZALES
Nagy segítségre van ma szükségem.
RUY
Beszélj!
GONZALES
Hallottatok már egy kincses barlangról,
mely tiszta ezüstben gazdag, s melyet egykor
Roberto Dias Fülöp királynak ajánlott?
ALONSO
Hallottunk.
RUY
Ám titkát sírba vitte.
GONZALES
Nem, én ismerem azt a titkot...
RUY, ALONSO
Igaz ez?!
GONZALES
S ha a sors kegyes
lesz hozzám... ha általános felkelést
tudnátok szítani a zsoldosok között...
gazdaggá tehetlek benneteket...
ALONSO
Rendelkezz velünk:
Megteszünk érte mindent, esküszöm!
RUY, ALONSO
A felkelés kezedben van,
abban biztos lehetsz!
(Indulnak.)
GONZALES
(Visszatartja őket.)
Van még itt valami:
a bájos Ceciliáért
égek olthatatlan szerelemmel,
s el akarom ragadni atyjától,
jegyesétől, mindenkitől...
megesküdtök, hogy követtek engem?
RUY, ALONSO
Megesküszünk rá.
PERÍ
(rejtekéből)
Alávalók!
GONZALES
Egek!
(Puskát ragadva kirontanak a barlangból.)
GONZALES
Lebuktunk!
RUY, ALONSO
Talán odalent...!
GONZALES
Valaki
meglesett minket...
Utána, karddal a kézben!
Ki lehet az?
PERÍ
(kilépve a búvóhelyről)
Én vagyok, aki mindent hallott.
GONZALES
Te?!
(Tőrt ránt, de Perí ott terem, kicsavarja a tört a kezéből, és földre kényszeríti.)
PERÍ
Alattomos kígyó, ki árulásra
ily könnyen hajló eltompult lelket hordasz,
menj, takarodj azonnal,
megkímélem az életedet:
de meg kell esküdnöd,
hogy elhagyod e környéket,
s hogy visszanyert életedért
nem csalfasággal fizetsz!
GONZALES
Ah! Mit nem kívánsz!
Túl kemény elvárások ezek!
Elmegyek... s nem indít meg
bánatom, fájdalmam?
PERÍ
(félbeszakítja)
Nem, vagy meghalsz, vagy megesküszöl
arra, amit kértem. Válassz!
GONZALES
Ó, nem...
PERÍ
Csak egyetlen szót mondj,
és megbocsátok vagy megöllek.
GONZALES
(Meg kell esküdnöm, de
nem fogom betartani;
a tőlem kért ígéretet
fegyverrel fogom összetörni.
A gyalázatos sors előtt
csak pillanatnyilag hátrálok meg,
erősebben és váratlanul
tudok majd lecsapni rá.)
PERÍ
(Ha ellened fondorkodik egy áruló;
szerelmem, ne félj;
védelmező ügyel rád,
ki minden vésztől meg tud óvni.)
Határozz végre! Tarts
a bennem gyúlt haragtól...
GONZALES
Elmegyek, s erre szavam
néked a szent zálog.
PERÍ
Örülök neki, de emlékezz...
GONZALES
Ne aggódj, megesküdtem!
PERÍ
Eredj, elvetemült, menj, takarodj!
(Kizavarja a színről, majd felkiált.)
Hála néked, ég, megmentettem őt (Ceciliát)!
(Elszáguld.)
2. kép
A zsoldostábor.
Durva megjelenésű szoba: felfüggesztett fegyverek, szőnyegek, szőnyegek, asztal és durván faragott padok, bortároló amforák, poharak.
Ruy és Alonso lép be zsoldosok körében.
ALONSO
Hallottátok?
ZSOLDOSOK
Hallottuk. S a kincsesbánya
nehézkes feltárásában, ki segít...
beszélj, áruld el, ki lesz
a vezérünk?
ALONSO
Gonzales.
KAR
Ő?!
ALONSO
Rendíthetetlenül
néz szembe a gondokkal és a halállal.
KAR
És mi, Istenre, meg nem rettenve
osztozunk sorsában.
ALONSO
Így hát kezeteket és munkátokat
közösen felajánljátok?
KAR
Fölösleges ismételni;
mindnyájunkra számíthat.
RUY
Társaim, tán láthatjuk
az aranykor ébredését.
KAR
ily ragyogó hajnalt
kórusban ünnepelünk.
MIND
(összeállnak)
Az arany olyan örömteli dolog,
mely széppé teszi az egész világot,
akár régi, akár új,
ő a legjobb barátunk.
Hogyha zsebemben lapul,
nem félek a vihartól;
ám ha egy napon elszökik,
jön az unalom és a bánat.
A magam részéről fogadni mernék,
hogy még odalent is becsülik;
nem tudom... de azt mondanám,
még odafönn is számít.
A szóbeszéd terjed,
egyre jobban,
hogy a legtisztább kincs
nekünk igaz barátunk;
a magam részéről én sem
kívánom eloszlatni ezt a nézetet,
tisztában vagyok vele,
hogy itt is, ott is haszna lehet.
A magam részéről fogadni mernék,
hogy még odalenn is becsülik;
nem tudom... de azt mondanám,
még odafönn is számít.
(Gonzales feltűnik a zsoldosok között teljesen fesztelenül.)
GONZALES
Nos, híveim, mizu?
RUY, ALONSO, KAR
Mind
fölesküdtünk rád.
ALONSO
(halkan Gonzaleshez)
De a fel nem ismert
kiáltás az erdőben?
GONZALES
(színlelve)
Ugyan, menj! A heves
képzelet álma volt! De most rajta, ideje
munkához látni, s mielőtt leszáll a nap,
véghez kell vinni a vállalkozást! Azonközben
don Antoniot át kell verni, s ravaszul el kell
hitetnünk vele, hogy ez az éjszaka
az ünneplésé.
RUY, ALONSO, KAR
Ó! Ezt jól kitaláltad!
GONZALES
Akkor hát gyerünk, derék fiúk!
Döntsétek a portóit, s töltsétek
színig a poharakat, míg én vidáman
énekelem a zsoldosok dalát!
(A zsoldosok töltenek és körbeveszik Gonzalest.)
Tető nélkül, szülőhely nélkül
éljük vidám életünket;
ha jó, ha mostoha a sors,
nem törődünk a halállal.
MIND
Csak egy valaki uralkodik felettünk:
vágyaink asszonya.
GONZALES
Sem bánatban, sem örömben
nem féli a gonosz végzetet,
a muskéta irányzéka,
mely utunkon vezet.
MIND
Elátkozott fejünkön
nem őszül meg a haj.
GONZALES
Mi, világcsavargók
bejárunk minden ösvényt,
így a leginkább földrajztudós
az életben a zsoldos!
(Éjfélre kongatnak.)
GONZALES
Most csendet, munkára!
Pisszenést se!
A végén még egy pillantás is
elárulhat minket,
amikor a jelet
megadják a fegyverek,
(egy pisztolyt mutat)
mindenki előugrik,
egy pisszenés nélkül,
mert egy pillantás is
elárulhat minket!
MIND
Ott leszünk mind,
ne aggódj,
a kezünk készenlétben,
akárcsak a tőr!
(Mind visszahúzódnak csendesen.)
3. kép
Cecilia szobája.
Jobbra hálófülke; balra nagy ablak; asztalka lámpással és spanyolgitárral; hátul zárt ajtó; holdfény tölti el a szobát és rávilágít a hálófülkére.
Ballada
CECILIA
(Az ablakhoz megy)
Ó, milyen szép a mennybolt! Mintha a természet
a csönd órájában, titokban
a lélekbe is behatolna,
hogy a szerelemről beszéljen gyászos nyugalommal!
(A gitárra nézve)
S akkor dalaid miért nem küldöd többé,
kedves hangszer, a szerelmes légbe?
Rajta hát, kelj fel a poros feledésből,
és tedd, hogy a szerelem, a természet és Isten
sirámra ösztönözzenek,
mely sóhajtva válaszol gyötrelmemre!
(Kézbe veszi a gitárt)
Élt egyszer egy fejedelem,
bús, merengő és szép,
ki minden egyes szívdobbanásával
a kastélyának szerzett dicsőséget...
de nem akart szeretni!
Erősnek, becsületesnek, érzékenynek
tűnt, mint egy hű szerelmes;
igéző volt tekintete...
Csakhogy nem akart szeretni!
Ám egy napon egy szegény leányka
lépett mellé.
Ő elnémult, elrévült,
s többé nem volt önmaga...
Szeretnie kellett!
Hiába próbálunk ellenállni
az isteni dobbanásnak,
mely a sors örök lapjain
írva vagyon:
Mindnyájunknak kell szeretni!
(Leteszi a gitárt.)
De szükségem van pihenésre;
s álmaimban te
visszatérsz, ó, Perí: őrangyalom vagy!
(Lassan visszahúzódik)
Mindnyájunknak kell szeretni!
(Belép a hálófülkébe.)
Jelenet és kettős
(Gonzales óvatosan belép az ablakon)
Minden csöndes. Még elhalón
visszhangoznak dalának utolsó hangjai.
De mitől remegek? Ez életem nagy
meghatározó pillanata! Sorsomnak hamarosan
el kell dőlnie!
(Fogja a lámpást és félrehúzza a hálófülke függönyét, ahol Cecilia fekszik álomba merülten.)
Lám, milyen szép! Őt bámulva
határtalan boldogság jár át...
És úgy érzem, ha ő szeretne engem,
tán képes lennék a bűntől is megtisztulni...
De, mit beszélek? Bolondság... hiú ábrándok!
Minden szerelmes érzésnek
némán rejtve kell maradnia keblemben...
Gonzales immár gyalázatra van ítélve!
(Ceciliához lép és meg akarja ragadni, ám a lány felriad álmából,
s talpra ugorva felsikolt.)
CECILIA
Egek! Ki van itt?!
GONZALES
Ne félj, leány!
CECILIA
Nagy ég!
GONZALES
Szent leszel előttem, miként egy oltár!
CECILIA
Egek! De hát hogyan
kerültél ide
az éjszaka kellős közepén?
GONZALES
A hatalmas szerelem
vezérelt, a hatalmas szerelem.
CECILIA
Mit beszélsz? Esztelen!
Milyen szennyesen hangzik
e rettenetes szó, ami ajkadat elhagyta!
GONZALES
Ajkam nem gyalázza meg a szerelmet...
CECILIA
Aljas!
GONZALES
Hallgass meg!
CECILIA
Menj, tűnj innen!
Minden szavad gyászosan zeng!
Menj, te esztelen!
(Segítséget akar hívni.)
GONZALES
Ó, könyörgök, maradj!
(rimánkodva)
Donna, tán te voltál
az egyetlen, aki sorsomat
isteni szerelmeddel
megváltoztathatta volna.
Csillapodj! S ha kezem
vértől szennyes,
csak te vagy az,
aki képes megtisztítani!
CECILIA
(megbotránkozva)
S ki vagy te,
arcátlan zsoldos,
hogy a szerelem misztériumáról
merészelsz beszélni nekem?!
GONZALES
Ó, donna, csitulj! S ha kezem
vértől mocskos,
csak te vagy az, ki
megtisztíthatja a szennytől!
CECILIA
Eredj, menekülj, távozz,
jogosan vetlek meg,
ha hűségemet bűnnel
szándékozod bemocskolni!
(térdre hullva)
Örök isten védj meg
ily elvetemült szerelemtől!
GONZALES
Elég! Parancsolom!
(meg akarja ragadni)
Kövess!
CECILIA
Hiába! Nem, soha...
(Mialatt Gonzales jobbját nyújtja, hogy átkarolja a lányt, egy nyílvessző röppen be az ablakon, megsebzi Gonzales kezét, és a falba fúródik.)
CECILIA
Ó!
GONZALES
(Felkiált)
Ah! Kegyetlen fájdalom!
Megsebeztek!
(Az ablakhoz ugrik és elsüti a pisztolyt.)
CECILIA
Ó, öröm!
(A nyílvesszőt nézve)
Perí nyila...
KAR
(kintről)
Riadó! Fegyverbe!
GONZALES
Ne örülj, más angyalok
vigyáznak itt rád!
ALVARO
(beszaladva)
Mily kiáltás! Mily lövés!
(kardot ránt)
Te itt, Gonzales?!
CECILIA
(Don Alvaro karjába veti magát.)
Megmenekültem!
ALVARO
Mily megvilágosodás!
GONZALES
Ne örülj!
Zenekari közjáték – második finálé
(Ruy és Alonso jön a zsoldosokkal, majd Don Antonio fegyvereseivel,
a kolónia nőtagjai, szolgák lobogó fáklyákkal;
később Perí az ablakon át, végül Pedro.)
GONZALES
Híveim!
(Ruyhez és Alonsóhoz)
Ragadjátok karon a lányt!
ALVARO
(Ceciliát védelmezve)
Hátrább!
ANTONIO
(Közéjük toppanva)
Vissza mindenki! Vagy kardotokat
az én mellembe kell döfnötök!
(a zsoldosok felé)
Mi ez?
(Perí tűnik fel az ablakban.)
Ezen a helyen? Ki hozott ide benneteket?
És miféle nyomós okkal? Rajta, beszéljetek, követelem!
Avagy egy áruló rejtőzködik köztetek!
PERÍ
Ha nem ismersz rá... Leleplezem én!
MINDENKI
(kivéve a zsoldosok és Gonzales)
Leplezd le!
PERÍ
Látod ezt a haragtól és félelemtől
eltorzult arcot?
Lesüti szemét, nézd csak,
ő az áruló!
Egy napon barátként és vendégként
hűséget esküdött neked,
majd megszegte, a kegyetlen
és meggyalázta.
Sőt, megkísértette leányodat
undorító hevületével...
S én meg akartam volt ölni őt,
meg akartam... s megsebeztem!
Nézzétek mind! A vére
csorog a kezén!
(megrántja)
GONZALES
(zavartan)
Hazudsz!
PERÍ
Igaz!
GONZALES
Hazudsz!
CECILIA, ALVARO, ANTONIO, PORTUGÁLOK
Igaz!
RUY, ALONSO, ZSOLDOSOK
Nagy ég!
PERÍ
Hiába is akarod
elrejteni előlem!
ANTONIO
(magában)
Istenem, mit kell megérnem! Az én házamban
ilyen gyalázat, ilyen sértés!
Ám nem marad megtorlatlan,
vér és könny lesz a bére!
Az ég átka sújtja,
ki a barátságot elárulta!
GONZALES
(Lebírhatatlan és vak érzés
hatalmasodik el bennem;
dühöm e pillanatban
nem ismer már féket.
Ha nevem már így is átkozott
még rettenetesebbé fog válni!)
CECILIA
(Ah! Miért, miért reszket
keblemben a lélek oly izgatottan,
ha egy csoda megmentett
mérhetetlen galádságától?
Az ég átka sújtja,
ki megszegte a barátságot!)
PERÍ
(A mellemben feszülő rémes harag
görcsbe rántotta kezemet;
ám nyilam nem mindig
fogja elhibázni az elvetemültet,
akit az ég átka súlyt,
aki elárulta a barátságot!)
ALVARO
(A bosszúálló harag és a felháborodás
iszonyú erővel kerít hatalmába;
Ha a pokolra jut,
gyűlöletem fogja oda taszítani!
Az ég átka sújtja,
ki elárulta a barátságot!)
RUY, ALONSO, ZSOLDOSOK
(Gonzaleshez)
Ne aggódj, az erős zsoldos
mindig megvédenek,
még gőgös ellenséged
is fejet fog hajtani.
Az átkozottnak hívei
barátsága lészen pajzsa!
PORTUGÁLOK
(don Antoniohoz)
Portugál, hajlékodat
szégyen és gyalázat érte;
ám tieid kardja készen áll
hogy megbüntesse a gazfickókat.
Az ég átka sújtja,
ki elárulta a barátságot!
Váratlanul erdei hangszerek zaja szólal meg a háttérből.
Általános megdöbbenés és rémület.

Második finálé - folytatás és befejezés

MINDENKI
Ki közeledik? Minő robaj!
PEDRO
(lélekszakadva beront, don Antonióhoz)
Az indiánok körülvették kastélyodat!
A kislány haláláért
vérrel akarnak elégtételt venni!
MIND
Ebben a pillanatban!
(ijedt mozgolódás a zsoldosok között)
GONZALES
(mindenkihez)
Mitől félnek ezek,
mikor én itt vagyok köztetek? Függesszük fel a haragot
mindnyájan tereljük egy felé dühünket
és biztosak lehetünk, a szentségtelen harcot
a földbe döngöljük!
MIND
Fegyverbe! Fegyverbe!
GONZALES
(a zsoldosok felé)
Ha az indiánt legyőztük, vállalkozásunk
révbe ért; most csak felfüggesztem
magasztos tervemet, de le nem mondok róla.
ANTONIO
Az ellenséget közösen kell elsöpörnünk;
megesküsztök...?
MIND
Igen, mind esküszünk!
Hitvány indián, reszkess, reszkess!
Eljött a végső órád!
Dárdád találat nélkül
fúródik a porba.
A gyilkolás ideje elérkezett,
jaj az irgalmasoknak!
NŐK
A merész vállaláshoz
mindenki hű marad;
üdv, vitézek, itt az idő,
a győzelem már a kezetekben van!
(Mindenki fegyvert ragad a kastély védelmére.
Cecilia térdre hullik, hogy az ég segítségét kérje.
Függöny.)
HARMADIK FELVONÁS
Az Aimoré-tábor az erdő szélén, nem messze a kastélytól, mely a háttérben látható.
A táborban nagy a nyüzsgés: az előző napi sérüléseket javítgatják. Gyógyítóasszonyok a sebesülteket kötözik, gyümölcsöket préselnek, kokalevet itatnak a sebesült törzsi harcosokkal.
Emezek nyilakat készítenek, hegyezik őket, íjaikat próbálgatják. Jobbra a kacika sátra, pálmalevelekből összeróva. Némelyik kőről a sátor mellett illatos füst emelkedik. A gyerekek ide-oda szaladgálnak és segédkeznek az asszonyoknak. Balra egy nagy fa tövében áll a fogoly Cecilia lefátyolozva, fájdalmas testtartásban. Néhány aimoré őrzi.
Aimorék kórusa
KAR
1. csoport
Zord, kegyetlen, rettenetes,
szűnni nem akaró volt a harc.
2. csoport
Halottak borítják
a pirosló a földet.
1. csoport
Tökeinktől (maraka) visszhangzik
még a lég!
Sivító dárdáink
elhomályosították a napot.
MINDNYÁJAN
(összegyűlve)
Ám a könyörtelen portugáloknak
immár nincs reményük:
reszkessen, reszkessen, ki megsérti
az aimorék törzsét!
Általuk el fog hullni földre sújtva,
legyilkolva valamennyi
szolga és pribék,
tűzzel vassal.
Tűzzel vassal, megesküszünk,
elpusztulnak azok a tornyok;
végül a bor, mit kiöntünk,
holnapra vérré változik!
Általuk el fog hullni földre sújtva,
megsemmisülve
valamennyi menedék és helység,
tűzzel, vassal.
Fojtott morajlás hallatszik. Mind elhallgatnak és visszavonulnak az egyik oldalra, alázatosan meghajtva magukat a sátor előtt.
Jelenet és kettős
A törzs kacikája jelenik meg a sátornyílásban. Két tapírbőr szolgál ruhájaként. Fejét veres tollkorona díszíti.
Kezében nagy buzogányt tart, mely rögtön mutatja, hogy ő egy idős aimoré, oldaláról egy emberi combcsontból faragott kürt lóg. Egyszerre nyújt rettentő és fenséges látványt.
KACIKA
(sátra elöl)
Sátram körül harci dal
és győzelmi ének,
mi megtöri az ellenség felfuvalkodottságát.
Az aimorék gyűlölete
mennykőként sújt a harcmezőn, bosszújuk villám!
(előrébb jőve)
Hol van a rabnő,
a gyűlöletes portugál leánya?
KAR
Íme, ő az!
CECILIA
(Minő pillanat!)
KACIKA
(fellebbentve a fátylat)
Egek!
Mit látok! Mily szépséges
csodát alkotott benne
a természet!
KAR
Ám e gőgös nő
a fehérek törzséből való, pusztulnia kell!
(Magasra emelt buzogányokkal támadnak Ceciliára)
CECILIA
Egek! Ah!
KACIKA
(Határozottan visszalöki őket)
Vissza!
Jaj annak, ki kezet mer emelni rája!
Karjaim közül kiragadni
nem akarhatja... nem tudhatja az Isten!
(negédesen Cecíliához)
Leányka, tekintetedben
a szerelmes mennyországot hordozod;
fehér és bús orcádon
csupán az erényesség látszik.
Ha a jó sorsnak köszönhetően
most közelembe kerültél,
nem rabja, de királynője
leszel a törzsnek!
CECILIA
(Ó! Az irgalom érzése,
mi benne éledt,
atyámnak jámbor fohásza,
mely szívéig elhatott.)
Kórus és hármas
(A tábor mögül nagy zaj hallatszik.)
KACIKA
Mi ez a zaj?
KAR
Egy fogoly közeledik.
Egy csapat aimoré közeledik a foglyul ejtett Perível. Az egyik Perí fegyvereit tartja a kezében, kivéve íját, ami a vállára van vetve.
KACIKA
Egy indián!
CECILIA
(Perí!)
PERÍ
(megpillantva Ceciliát)
(Megmenekült! Ó, öröm!)
KACIKA
Nem csalódom! A gyűlölt portugálok
hívének tűnik nekem... ó, vitézek,
kié az érdem,
hogy legyőzte a puszta tigrisét?
KAR
Senkié... csupán a balsors
tette fogollyá,
a rettenthetetlen harcost,
ki démonként harcolt.
Ám midőn nyila,
a harcban förgetegeként
sivított... ő a földre roskadt,
a végzet fékezte meg őt.
CECILIA
(A nemeslelkű!)
KACIKA
(Períhez)
Nos, te esztelen,
mi gondolat, mi gyászos titok
hajtott ellenünk?
PERÍ
(komoran)
Egy örök, egyetlen gondolat.
KACIKA
Tárd fel előttünk, akkor tán
megmenekülhetsz, ó, guarani!
PERÍ
Azért jöttem, hogy megöljelek,
ám a sors elpártolt tőlem.
KACIKA, KAR
Szerencsétlen, nem tudod,
hogy most vesztedet idézted magadra!
PERÍ
Nem törődöm vele.
KACIKA
És meg fogsz halni.
PERÍ
(kihívóan)
Rajta, sújtsatok rám! Nem félek tőletek.
(Az aimorék éppen rávetnék magukat, ám a kacika közbelép.)
KACIKA
Ne, megálljatok! A szent rítus
még nem ért véget!
Mielőtt a hitványt feláldoznánk,
be kell fejeznünk;
azután az átkozott
a törzs öregeinek
eledele lesz a lakomán.
CECILIA
Ne mondd ezt! Hagyd abba! Elég!
KACIKA
(gúnyosan Cecikéhez)
Ugyan, mondd csak, ó, donna,
mi bú szomorít el így,
hiszen csókod végtére
megszépítheti utolsó óráját,
Hiszen én magam kívánlak
a halál mátkájául választani,
hogy ezzel is enyhítsed
sorsának végzetes szigorát.
PERÍ
Gúnyolj csak, de elszántnak
fogsz látni halálomban.
KACIKA
Tudom. Szerelmi mámorban
gyönyörűség lesz a halál.
KAR
Elég! Ne húzd az időt,
a lánnyal együtt halnia kell!
CECILIA
Könyört neki! Jaj! Mentsd meg,
vagy veszni látsz engem is!
KACIKA
(övéihez)
Gyerünk, rögvest készüljetek
a nagy áldozatra:
dalokkal, körtáncokkal magasztaljátok
kegyes istenségünket...
Perít megkötözve a fa mellé hurcolják. Az indiánok elhelyezkednek a tábor körül. A háttérben néhány sárga és zöld csíkokkal kifestett öreg nagy parazsat szít, követ mos, melyre az étek kerül; egy indián megmutatja Perínek, melyik fatörzsre fog kerülni a feje hamarosan. A kacika sátrában, buzogányára támaszkodva int a törzs legszebb lányának; az szomorúan leszegett fejjel különféle gyümölcsöket vesz át tőle, majd egy edényben bort, miket felkínál Perínek, ám Perí elutasítja. Utána egyfajta csont tőrt vesz át, ezt is felkínálja, amit Perí gyorsan a földre ejt. Ekkor a kacika Ceciliát karon fogva négy őr kíséretében leszáll a trónusáról, egy félkört tesz a színpad elején, s a tábor belseje felé indul. A törzs hangszerei erősen zajonganak, a harcosok felvonulnak Perí előtt, vad gesztusokkal ingerlik, gúnyolják. A kacikát győzelmesen hozzák egy igen különös külsejű hordszéken.
A ceremónia alatt:
KAR
Büszke arcán a félelem
árnya sem jelenik meg;
örök dicsőség a vitéz harcosnak,
őszinte tisztelet a guaranínak.
CECILIA
(A bűnök védelmezőjének
gyűlöletes lénye elindul
elátkozom az istenségeket, a végzetet,
mik minden szörnyűségnél rosszabbak.)
PERÍ
(Meg fogok halni,
ám bosszulatlan
nem marad nevem,
kiontott véremnek
ezer halál lesz az ára.)
KACIKA
(sátra magasából)
A gyászszertartásnak vége.
Te, nemes királyné...
(aláereszkedve Ceciliához közeledik)
amint az nálunk szokásos,
tedd boldoggá a végső órát
a szerelem beteljesülésével!
(kajánul)
Egy csókod és ölelésed
oly mélyen töltsék el szívét gyönyörrel,
hogy kellemes legyen neki a halál,
a szeretettségnek édes tudatában.
(a többiekhez)
Most mindenki vonuljon vissza...
(Períhez és Ceciliához)
és míg elközeleg a vég,
az erdőből figyelünk benneteket.
(A kacika jelzésére mindenki visszavonul, kivéve Ceciliát és Perít.)
Nagyjelenet és kettős
CECILIA
(Períhez siet)
S mi történt drága atyámmal?
PERÍ
Megmenekült, nyugodj meg!
CECILIA
Ó, boldogság! Száz köszönet érte!
De most szökj, ha képes vagy!
PERÍ
Soha! A végzetem
ide köt; maradnom kell!
CECILIA
Ó, ne légy ily merész kihívója
a rád váró sorsnak,
rettenetes bosszújuk
lecsap terád...
PERÍ
Hogy vélem mi lesz, nem érdekel,
mit számít az én életem?
Sem ember, sem isten
nem törődik velem.
A magamfajta erdőfia
nem féli a sorsot!
CECILIA
Hiszen te félrebeszélsz!
PERÍ
Ha őrültnek is tűnök számodra,
hiába akarod szándékomat megmásítani.
CECILIA
Ha szeretsz, ó, ne beszélj
ily kevélyen velem, én hívem, kérlek téged,
mert ha a zordon sors most
megtagadná tőlem, hogy megmentselek,
szívemben érzem, meghalnék a bánattól.
(szünet)
PERÍ
Miért áztatod szemedet
bús könnyekben?
Szép angyal, a közeledben
nem félek a veszélytől:
ne sirasd sorsomat,
fékezd sóhajaidat!
Engedj, ó, isten, engedj,
oldaladon meghalni!
CECILIA
Mit mondasz? Ah, meg ne ismételd
e végzetes szavakat!
Meg akarlak menteni, ez az utolsó
gondolat vigasztal;
a vérem le fogja csillapítani
a barbárok dühét;
én itt maradok, te menj innen,
rád bízom atyámat!
PERÍ
(sötéten)
Halálommal megmenti
atyádat és téged.
CECILIA
Különös rejtély ez,
ó, tárd fel!
PERÍ
Még mindig nem értetted meg,
micsoda öldöklést várna a tieidre?
CECILIA
Egek! Mit beszélsz? Mit mondtál?
PERÍ
Azt, hogy egyedül engem akar a hitvány
megbüntetni és elemészteni.
CECILIA
Ó, Perí, ne folytasd,
őrizd meg magadat szerelmemnek!
PERÍ
Hallgass!
CECILIA
Szeretlek!
PERÍ
Ó, ne, ne mondd ezt;
eljött a halál órája!
AIMORÉK
(a háttérben)
Halál! Halál! Az aljast
a kacika elátkozta,
döfessék át, tépettessék szét
a törzs öregjei által!
CECILIA
Óh, a tigrisek! Elvesztél;
többé nem tudlak megmenteni!
Mit ünnepelsz?
PERÍ
Én rettegett,
itt fogom várni a gyilkosaimat!
(Mikor Cecilia nem veszi észre, hogy a nyakában lógó kókuszhéjból mérget iszik)
Mindennek vége. Ó, én
édes szerelmes álmom!
Úgy érzem, széjjelszakad a szívem.
Cecilia, Isten veled!
( elragadtatva)
Ó, kunyhóm! Ó, termékeny
atyai völgyek, Isten veletek!
Ó, fogadjátok ajkam
végsóhaját!
Már érzem kihunyni
szívemből az életet.
Végezetül atyámnak
retteget íja törjön össze!
(Megcsókolja az íjat és összetöri.)
CECILIA
(Ó, nagy ég! Irgalom! Fogadd
magadhoz hűséges szívét!)
AIMORÉK
(Hátul)
Döfessék át, tépettessék szét
a törzs öregjei által!
CECILIA
Ó, ég, mely látod
e gyászos órát,
a rémes vihart
csak te tudod szétoszlatni.
A bánat, mi lelkemet
teljesen hatalmába kerítette
halálos aggodalommal
marcangolja szívemet.
PERÍ
Egy istenség sugalmaz,
erőt ad nékem,
keblemben a halál,
de nem reszketek..
Látom az arcát,
figyelem, dacolok vele,
s szívem erejével
mindet kinevetem.
Imádság
A kacika jön az egész aimoré törzs kíséretében.
KAR
Halál!
KACIKA
(övéihez, akik le akarják rohanni Perít)
Féket dühötökre! Most kezdődjék a szent szertartás!
KAR
Döfessék át, tépettessék szét!
(A harcosok fegyvert emelnek Períre, ám a kacika visszatartja őket)
KACIKA
Ne! Csakis az én kezem taglózhatja le őt,
ám előbb boruljatok földre,
mind fohászkodjunk az aimorék istenéhez,
s őt imádva ajánljuk fel az áldozatot!
(Cecilia, Perí és a kacika kivételével mindenki letérdel.
A kacika égre emeli kezeit.)
Ó, aimorék istene,
fordulj most felénk!
A te egész hű törzsed
leborul eléd.
KAR
Ó, aimorék istene,
fordulj most felénk!
Egész hűséges törzsed
leborul eléd.
KACIKA
Szállj alá most trónusodról,
hatalmas égi istenség,
ki napként ragyogsz
a te hűséges népedre!
Szállj alá, reszkessenek a növények,
rengjen a föld,
a hullámok megtörjenek, s a villámok
megdermedjenek az égen!
E rövid szerelem
emésztő tüzét, ...
KAR
Felajánljuk néked.
KACIKA
… a foglyul esett harcos
vérét, …
KAR
Felajánljuk neked.
KACIKA
… utolsó óhaját,
utolsó sóhaját...
KAR
Felajánljuk neked
KACIKA
(fölemelkedve)
… ó, aimorék istene,
fogadd igazságos dühöd
csillapítására!
KAR
Szent oltárodra
a hitvány, az aljas
holtan fog zuhanni.
PERÍ
(A magam sorsát nem félem,
csak érte, egyedül érte reszketek...
ám hiába... ó, jaj!)
CECILIA
(Mennybéli nagy Isten, kit imádok,
reményt és támaszt csak tőled
esdek.)
KAR
Pusztuljon végre!
PERÍ
(megvetően)
Sújtsatok!
Jelenet és III. finálé
(A színfalak mögül puskalövések zaja hallatszik.)
KACIKA
Mi ez?!
KAR
Megleptek minket...!
(visszavonulnak bal felé, a kacikát magukkal ragadva.)
CECILIA, PERÍ
(jobb felől menekülve)
Ó, édes reménység!
KAR
(vad üvöltéssel)
Fegyverbe! Fegyverbe!
Don Antonio és egy csapat portugál jelenik meg hátul a magaslaton; az aimorék nyílzáport bocsátanak rájuk, a portugálok sortűzzel viszonozzák; a kacika megtántorodik, s övéi karjaiba hullik, akik támogatva elvezetik.
CECILIA
(Don Antonio karjaiba veti magát)
Ah! Atyám!
Megmentettél!
ANTONIO
Nem: Isten mentett meg!
(A portugálok az indiánokat üldözve távoznak, a többiek maradnak a színen. Látvány, majd függöny)
NEGYEDIK FELVONÁS
A kastély kazamatája.
Az egyik pillérről fáklya világítja be a színt. A háttérben egy ajtó, melyen át lépcsősor vezet a lakosztályokhoz. Jobbra egy durván faragott ajtó, ami a többi alagsori helyiséghez vezet. Balra ajtócska. Az egyik oldalon puskaporos hordók .
Ruy, Alonso, zsoldosok, majd Gonzales
KAR
Még nem tért vissza?
ALONSO
Türelmesen várjátok,
egyedül ő menthet meg minket
a ránk leselkedő kegyetlen sorstól!
KAR
Feltéve, ha időben érkezik...
RUY
Legyen sebesebb
a nyílnál vagy a sasnál;
ismeritek őt, s ez elég.
ALONSO
Az öreg hidalgótól
közben nem kell tartanunk:
csekély számú híve maradt,
s mi mind szemben állunk velük.
RUY, KAR
Halálra ítélt bennünket...
GONZALES
(megjelenik a középső ajtóban)
És ő fog meghalni!
RUY, ALONSO, KAR
Gonzales!
GONZALES
A szabadulás hírnökeként
jöttem hozzátok!
(Alonso felé)
Mizu?
ALONSO
Alvaro ledöfetvén elesett...
GONZALES
Azt tudom...
ALONSO
A hidalgó újabb összecsapást
immár nem kísérelhet meg.
GONZALES
Rendben van. Cecilia?
ALONSO
Sértetlenül
hozták ide...
GONZALES
És Perí?
ALONSO
Védőszelleme kiragadta
a halál karmából.
GONZALES
Igen, de nem hosszú időre! A lábaim előtt
fog a földre zuhanni a gyalázatos!
(A környező zsoldosok felé)
Mindenki figyeljen ide!
Az indiánok a váratlan támadás
döbbenetéből még dühödtebben magukhoz térve
bosszút esküdtek az isteneknek;
reményetek sem lenne már,
ha éppen nem az ellenséggel
való békekötésből érkeznék.
KAR
S mit kérnek cserébe?
GONZALES
Hogy nyissuk meg előttük a kapukat,
és élve vagy holtan adjuk át
a kastély urát...
KAR
(egymás között morognak)
Szégyenletes munkát rónak ránk...
GONZALES
Mi ez? Tétováztok? Jobb tetszik talán
(sokatmondóan)
meghalni a hidalgóért, aki, ha elpusztulna
az ellenség, fejeteket
vétetné a vérpadon?
KAR
(kis tétovázás után)
Közös sors köt össze véled minket.
Parancsolj, mi engedelmeskedünk!
GONZALES
Egyetlen kívánságom,
Cecilia megmentése; azt a drágaságot
szerelmem számára akarom megőrizni.
GONZALES
E végső órán még nagyobb erővel
támad fel keblemben a szerelem;
nem riaszt a veszély és a vég
e szépséges, kedves virágért.
Ha egy gyászos napon a végzet
el is ragadta őt perzselő vágyam elöl,
sem pokol, sem a világ, sem isten
ki nem tépheti szívemből.
RUY, ALONSO
(A zsoldosokhoz)
Siessünk fegyvert ragadni,
ébred már a harag...
Ne tartson vissza könyörület,
ne gátoljon félelem...
GONZALES
A galád Períre
sújtson az első csapás,
hogy lábam előtt lássam
haldokolva összerogyni!
Az elnyomó zsarnokot,
ki halálra ítélt minket
a kegyetlen szégyen bűntetéseként
véletek hidegre teszem.
MIND
Igen, az elnyomó hidalgó
általunk fog pusztulni,
s a szörnyű gyalázat
megbosszultatik.
GONZALES
Példát mutatok
bátorságból,
kövessetek...!
MIND
Mindnyájan követünk...
GONZALES
Halál a hidalgóra!
MIND
Igen, halál a itványra!
(A középső ajtőhoz tódulnak. A jobb oldali ajtóban megjelenik don Antonio és Pedro)
ANTONIO
Nem, árulók... A hitvány cselszövésről
tudok, s ti mind a markomban vagytok!
(Pedróhoz, aki engedelmeskedik)
Zárd be ezt az ajtót, s hagyj itt engem: egymagam
elég leszek megbűntetni őket!
(Perí lép be a középső ajtón.)
PERÍ
Uram...
ANTONIO
Perí! Nem ölt meg
a méreg?
PERÍ
Hölgyem azt perancsolta,
hogy éljek,
s az erdőbe siettem és csodás
gyógynövényekkel, melyeket csak én ismerek,
életben tartottam magamat.
ANTONIO
Menekülj hát, ha tudsz...
PERÍ
Menekülni?
ANTONIO
A kastély
hamarosan romba dől, térj vissza tieidhez
és élj, barátom, s légy boldog; számunkra
más remény nem marad,
mint tisztességben meghalni.
PERÍ
És az én segítő kezem.
ANTONIO
Mit te mondsz?
PERÍ
Egyikőtöket megmenthetem...
A sötét folyón, mely körbeveszi a várat
(a baloldali ajtóra bök)
ez a kijárat oda vezet...
ANTONIO
Tudom; de mire gondolsz?
PERÍ
Átkelve a mélységen...
ANTONIO
Hiába próbálnád...
PERÍ
Egy istenség vezérel: képes leszek rá.
ANTONIO
De hogyan?
PERÍ
Egy gerendát tudtam helyezni
innen a túlsó partra...
ANTONIO
S mit akarsz?
PERÍ
A mozgó hídon
egyikőtökkel átszaladok...
ANTONIO
Lehetetlen!
PERÍ
Másnokak, de nem nekem...
ANTONIO
Menj hát! Menj, menekülj... Ég veled!
PERÍ
Ah, uram!
ANTONIA
Mit óhajtsz?
PERÍ
Egy utolsó kegyet...
ANTONIO
Beszélj!
PERÍ
Engedd meg,
hogy megmentsem Ceciliát!
ANTONIO
(hirtelen örömmel)
Nagy ég!
PERÍ
Őneki
keresek kiutat,
nem magamnak.
ANTONIO
Nagy ég!
PERÍ
Meghalok, ha megtagadod e kegyet.
ANTONIO
Ah! Másnak nem engedné az atya,
csak teneked.
PERÍ
Ó, igen... Meghalok.
ANTONIO
Ám tiltja az ég!
PERÍ
Csak neki kerestem a kiutat, bizony nem magamnak.
ANTONIO
Te bálványokat imádsz,
a mi szívünknek
az egy és igaz isten csak a szent.
PERÍ
Mit hallok? És ez az akadály
áll csak az útba? Az istent,
melyet Cecilia imád,
én is imádni fogom.
ANTONIO
Igazat beszélsz?
PERY
A guaraník
bálványait megtagadom.
Téríts át a te hitedre,
térden állva könyörgök!
(Letérdel.)
ANTONIO
(szemeit az égre emeli, s mintegy elragadtatásba kerül)
Nagy Isten, ki irányítasz mindeneket,
ki mindent értesz és látsz,
részesítsd kegyedben
ezt a hőst!
(kezét Perí fejére helyezi)
Itt, a szentháromság által
kereszténynek nevezlek;
és ez a te beavatásod,
vitéz fivérem.
(kivonja kardját, s a keresztvasat Perí elé tartja)
E keresztre esküdj most nekem,
hogy mindig hű maradsz
az Istenhez, aki újjá alkotja
hitével benned a szívet.
PERÍ
E kersztre esküszöm neked,
hogy hű maradok mindig
az Istenhez, ki hitével
újjáalkotja bennem a szívet.
(feláll.)
(Izgatottan besiet Cecilia)
CECILIA
Atyám!
ANTONIO
Leányom!
CECILIA
A végórán legyünk együtt!
ANTONIO
Az Isten óhaja, hogy megmenekülj!
CECILIA
Hamarosan
az angyalok között leendek.
Az aimorék dühöngő és üvöltő
tömegei közelednek;
az áruló haragja
mindent felperzsel és elemészt.
ANTONIO
Nem, hallgass meg, Perí meglátta
a hit fénysugarát;
őseink egy Istenének hódol
és hiszi őt.
CECILIA
Igaz lenne?
ANTONIO
Cecilia, rábízlak.
CECILIA
Azt akarod...?
ANTONIO
Hogy karján vigyen
rokonainkhoz...
CECILIA
Mit hallok? S téged
el kell hagyjalak? Nem, soha!
Véled esküdtem életre,
véled esküdtem halálra.
Nem, nem lehet
hogy elvonassak oldaladról,
egyazon sír fogadja be
a leányt és az atyát.
ANTONIO
Bem, kedvesem; elvonni
a végső szenvedéstől akarlak,
s utána félelem nélkül szembenézni
végzetemmel.
(könyörögve)
Élj, s emlékemet
örökkön őrizd kebledben,
gyermeki szereteted virága
sose hervadjon el!
PERÍ
Nyeh! Úrnőm,
engedelmeskedj atyádnak, s az Istennek!
Jöjj, kövess, siess,
térj vissza szülőfőldedre!
Hűs és álhatatos szolgát
nyersz bennem örökre, esküszöm;
tiszta, újjászületett szívemet
neked szentelem.
GONZALES, ZSOLDOSOK
(jobbról a színfalak mögött közeledve)
Halál, halál az elnyomókra!
CECÍLIA
Itt, az oldaladon akarok meghalni.
GONZALES, ZSOLDOSOK
Nyíljék végre az átjáró,
száműzessék a félelem!
AIMORÉK
(A színfalak mögött)
Immár szabadon tombol
haragunk!
ANTONIO
Ütött a próbatét órája.
PERÍ
(féktelen haraggal)
S nem taposhatom szét őket most!
ANTONIO
(Ceciliához)
Menekülj, menekülj!
CECILIA
(Lágyan átöleli atyját)
E percben
nem hagylak el.
ANTONIO
Az Istenünkre, szeretetünkre
kérve kérlek...
PERÍ
Jer!
CECILIA
Ah! Nem!
Melletted várom be a hlált,
itt, oldaladon hullok el!
ANTNIO
(Períhez, ünnepélyes hangon)
Szakítsd őt el szívemről,
parancsolom!
PERÍ
(engedelmeskedik)
Menjünk!
CECILIA
Nagy Isten, segíts meg!
Elhagy minden erőm.
(tántorog)
ANTONIO
(szeretőn megcsókolja, majd Perí karjába helyezi)
Menekülj!
PERÍ
Isten veled!
(Magával viszi az ájult Ceciliát a jobb oldali kijárat felé.
E pillanatban a bal oldali ajtón beront Gonzales és a zsoldosok)
GONZALES
Hé, megállj!
ANTONIO
(Elállva az utat)
Nem! Már késő!
GONZALES
Ó, a francba!
Vesznie kell!
ANTONIO
(A z oszlophoz közeledve, melyen a fáklya ég)
Egy sem távozik
innen közületek! Meghalok, de velem
mindőtöknek halni kell!
MIND
Mit? Hogyan?!
ANTONIO
Meglátjátok!
(Antonio lekapja a fáklyát az oszlopról, s a lőporos hordókhoz lép vele
Hatalmas robbanás hallatszik, s az egész szín romba dől. A távolban az aimorék tábora látszik, s egy dombon Cecilia, aki a katasztrófa bekövetkeztekor térdere hull, míg Perí óvja, aki az égre mutat. Tabló. A függöny lassan leereszkedik.)
VÉGE