2013. november 11., hétfő

Zandonai – Ricordi: FRANCESCA DA RIMINI (nyers)




FRANCESCA DA RIMINI

Opera négy felvonásban

Szövegkönyvét Gabriele d'Annunzio azonos című tragédiája nyomán
írta:Tito Ricordi

Zenéjét szerezte: Riccardo Zandonai

SZEREPLŐK

FRANCESCA DA RIMINI                  szoprán
PAOLO                                                 tenor
GIOVANNI                                            bariton
MALATESTINO                                    tenor
ADONELLA                                          szoprán
ALTICHIARA                                         alt
IJÁSZ                                                       tenor
BIANCOFIORE                                       mezzo
GARSENDA                                           szoprán
ÉNEKMONDÓ                                        basszus
OSTASIO                                                  basszus
SAMARITANA                                        mezzo
TOLDO BERARDENGO                       tengo
RABSZOLGALÁNY                               mezzo
TORONYŐR                                            bariton
RAB HANGJA                                         tenor

Ősbemutató: Torino, Teatro Regio, 1914. február 19.

ELSŐ FELVONÁS

Udvar Polenta urainak várában. Rácsszerűen áttört
márványkerítésen túl napfényes, virágzó kert. Fent
oszlopos folyosó húzódik, amely jobbra főúri
lakosztályokba vezet és karcsú pillérei közt kettős
kilátást enged. Jobbra tágas kapu, mellette alacsony
vasrácsos ablak, amelynek résein át boltíves
folyosókkal keretezett másik nagyobb udvar látszik. A
lépcső mellett bizánci stílben faragott kőmedence,
tele földdel, mint valami nagyobb virágcserép, benne
nyíló rózsák.


GARDESENDA
Ó, Adonella, egy énekmondó van
Az udvarban. Biancofiore, egy
Énekmondó. Most érkezett!

BIANCOFIORE
Kérjük meg, hogy énekeljen.

ALTICHIARA
Te vagy az a Gianni…

ÉNEKMONDÓ
Édes hölgyeim…

ALTICHIARA
Te vagy az a Gianni, aki
Bolognába valósi? Gian Figo?

GARSENDA
Vagy Gordello vagy Ferrarából?

ÉNEKMONDÓ
Édes hölgyeim, nem lenne itt számomra egy kis…

GARSENDA
Mi? Szalonna?

ÉNEKMONDÓ
Nem lenne itt számomra egy kevés skarlátszövet?

ADONELLA
Élcelődni akarsz velünk? Figyelünk ám.

BIANCOFIORE
De hát ki vagy? Az a Gianni…

ALTICHIARA
Ó, nézd csak, Biancofiore, hogy néz ki!
Nem illik az ujjashoz a lábbeli.

GARSENDA
Nézd már, Adonella, egy szál
Nadrágban indult útnak.

BIANCIFIORE
Nézd csak, Altichiara,
Mi van a kezében.

ALTICHIARA
Egy ócska kabát.

GARSENDA
Nem, nem, ez egy romagnai szoknya.

ALTICHIARA
Akkor hát Gordello vagy, nem Gianni Figo.

ADONELLA
Nem, inkább zsidó.

ALTICHIARA
Kalmár vagy vagy énekes?

ADONELLA
Mondd csak: mit hoztál?
Rongyokat vagy dalokat?

BIANCOFIORE
Hagyd a tréfát, gúnyolódó!
Most meglátjuk, hogy tud-e énekelni.
Rajta, énekmondó,
Énekelj nekünk egy szép dalt.
Madonna Francesca ismer egy szépet,
Mely így kezdődik: „Csodálatos szerelem
Emészt engemet”. Ismered?

ÉNEKMONDÓ
Igen, eléneklem,
Ha adnak egy darab skarlátszövetet.

ALTICHIARA
De mit akarsz azzal a szövettel?

ADONNELLA
Legyünk résen.

ÉNEKMONDÓ
Hálás lennék, ha
Megfoltoznátok
Ezt a szoknyát.

NŐK
Hát ez nagyszerű!
A szoknyádat akarod skarlátszövettel befoltozni?

ÉNEKMONDÓ
Ha lenne itt egy kis szövet, kegyeskedjetek
Megtenni nekem ezt a szívességet.
Van egy szakadás a mellén, egy meg
A könyökén: itt ni.
Van két kis darab?

NŐK
Persze hogy van: és megjavítjuk,
Ha énekelsz nekünk.

ÉNEKMONDÓ
Ismerem az összes lovag történetét
És az összes lovagi cselekedetet,
Melyek Artúr király idejében történtek,
Különösen sokat tudok Trisztánról és Lancelot
Lovagról, és a gall Parcifálról, ki
Jézus Urunk véréből ivott,
Ismerem Galeassót és Galvant,
És még sok-sok másikat.
Az összes históriát.

NŐK
Itt jó sorod lesz.
Szólunk is Madonna Francescának,
Tetszik neki az ilyesmi; és biztos
Hogy bőkezűen meg is jutalmaz érte.

ÉNEKMONDÓ
Csak adjon előleget.

GARSENDA
Milyen előleget?

ÉNEKMONDÓ
Két kis darab skarlátszövetet.

ADONELLA
Még többet is kapsz majd:
Nagy ajándékokat.
Örömteli hír, hogy úrnőnk menyasszony.
Guido úr hozzáadja egy Malatestához.

NŐK
Addig is mesélj nekünk.
Csupa fül vagyunk.

ÉNEKMONDÓ
Miképpen küldte Morgana Artúr királynak
a pajzsot, mely előre megjósolta neki a
vitéz Trisztán s a szépséges Izolda nagy szerelmét.
És miképpen ivott Izolda Trisztánnal
Együtt a bájitalból, melyet anyja, Lotta neki
És Marco királynak szánt,
És miként haltak meg a szerelmesek
E tökéletes italtól.

„Eljött a hajnal,
És Marco király és a jó Trisztán felkelének…”

OSTASIO HANGJA
Mondjátok meg az apúliai rablónak,
Hogy a vérében mosom majd meg
A kezem és a lábam.

ALTICHIARA
Íme Ostasio úr.

NŐK
Menjünk innen.

ÉNEKMONDÓ
De a szoknyám!
Rátok bíztam a szoknyám és a szövetet.

ALTICHIARA
Gyere vissza fél háromkor,
Addigra kész lesz.

OSTASIO
Mit csinálsz itt, bitang?
Kivel beszéltél? Az asszonyokkal? Minek jöttél?
Válaszolj!
Paolo Malatesta a gazdád? Gyerünk,
Felelj!

ÉNEKMONDÓ
Uram, ne szorítson ennyire. Jaj!

OSTASIO
Paolo úrral jöttél?

ÉNEKMONDÓ
Nem, uram.

OSTASIO
Hazudsz.

ÉNEKMONDÓ
Igen, uram.

OSTASIO
Az asszonyokkal beszéltél.
Mit mondtál? Biztos Paolo úrról
Beszéltél. Róla beszéltél?

ÉNEKMONDÓ
Nem, uram, hanem Trisztán úrról.

OSTASIO
Jártál valaha a Malatestáknál Riminiben?

ÉNEKMONDÓ
Soha, uram.

OSTASIO
Nem ismered hát Szép Paolót?

ÉNEKMONDÓ
Nem volt szerencsém megismerni.

OSTASIO
Ezek az énekmondók és udvari emberek
Romagna fekélyei, rosszabbak
A császárbarát csőcseléknél. ((Rőtszakállú Frigyes hívei))
Nyelvük, mint a nőké, mindent tudnak,
Mindent kibeszélnek; elhintik híreiket és pletykáikat
Szerte a világban.
Ha a Malatesták énekmondója lenne,
Az asszonyok máris mindent tudnának
Paolóról, és hiábavaló lenne a csel,
Melyet Ön, Ser Toldo, oly bölcsen
Tanácsolt nekem.

SER TOLDO
Oly szegény és toprongyos volt,
Hogy nem hinném,
Hogy egy olyan nemes lovag kíséretéhez tartozna,
Mint Paolo, ki bőkezűen bánik az ilyenekkel.
De jól tette, hogy befogta a száját.

OSTASIO
Addig persze nem lehet nyugtunk,
Míg a házasság meg nem köttetett. Félek,
Ser Toldo, hogy botrányba torkollik.

SER TOLDO
Ön már csak ismeri
A húgát és tudja, milyen
Büszke a természete.
Ha meglátná Gianciottót.
A púpos hátát, durva arcát,
őrült, ördögi tekintetét
Mielőtt a házassági szerződés
Kezeink közt lenne,
Sem az apja, sem ön, se senki más
Nem tudná rávenni,
Hogy hozzá menjen feleségül.
Tehát ha Önnek tényleg
Ennyire fontos ez a házasság,
Nekem úgy tűnik, nincs más
Módja ennek, csak az, amit mondtam.
Tekintve, hogy Paolo Malatesta jött ide
Teljes felhatalmazással
Mint Gianciotto képviselője,
Hogy megkérje Madonna Francesca kezét,
Haladék nélkül nyélbe kell
Ütni a menyegzőt,
Ha nyugalmat akarunk.

OSTASIO
Igaza van,
Ser Toldo: nem késlekedhetünk tovább.
Ma este atyám hazatér Valdoppióból;
Intézzük úgy, hogy holnapra minden készen álljon.

SER TOLDO
Így van, Ostasio úr.

OSTASIO
Most jöjjön velem, Ser Toldo.
Paolo Malatesta vár minket.

NŐI KAR A felső szobákból ének hallatszik.
Ó jaj! Most érzem csak,
Milyen a túl nagy szerelem.
Ó jaj! E lángolás hogy perzseli
Szívem. Ó jaj!

FRANCESCA
A szerelem szól ajkukon.

NŐI KAR
Ó jaj, kíméletlen fájdalom,
Mely a bús szívben lakozol. Ó jaj.

FRANCESCA
Mint gyors patak, melyet
Szem nem lát,
Olyan az én lelkem…

NŐI KAR
Mily fájdalmas gyász az életem. Ó jaj.

SAMARITANA
Francesca, hová fogsz menni?
Ki szakít el tőlem?

FRANCESCA
Felriasztasz.

SAMARITANA
Ó, nővérem, hallgass rám:
Maradj még velem!
Maradj velem itt, ahol születtünk!
Ne menj el! Ne hagyj itt!
Had’ legyen ágyam a tiéd mellett!
Hogy éjszakánként érezzelek.

FRANCESCA
Megérkezett!

SAMARITANA
Ki? Ki szakít el tőlem?

FRANCESCA
Itt van, húgom.

SAMARITANA
Név nélkül és arc nélkül. Soha nem láttuk.

FRANCESCA
Talán én láttam.

SAMARITANA
Te? Mikor?
Együtt élünk, együtt lélegzünk.
Életem nem más, mint szemeid tükre.
Hol láthattad őt nélkülem?

FRANCESCA
Nyugodj meg, lelkem, kis galambom,
Miért vagy ily zaklatott? Nyugalom.
Nyugodj meg. Hamarosan eljön a te napod is,
És te is elmész a fészekből; és akkor
Álmomban nem hallom majd, mikor hajnalban
Mezítláb az ablakhoz szaladsz,
Nem látlak majd hófehéren mezítláb
Az ablakhoz futni,
Kicsi galambom, és nem hallom, amikor azt mondod:
„Francesca, feljött a hajnalcsillag,
A csirkék pedig nyugovóra térnek.”

SAMARITANA
És élni kell, ó jaj,
Élni kell mégis!
Az idő elröpül,
Elröpül örökre!

FRANCESCA
És meg kell halni, ó jaj,
Meg kell halni mégis!
Az idő elröpül,
Elröpül örökre!

SAMARITANA
Ó, Francesca, megfájdítod a szívem,
És nézd, egész testem remeg az ijedtségtől.

BIANCOFIORE
Madonna Francesca!

GARSENDA
Jöjj, Madonna Francesca!

FRANCESCA
Ki szólít?

MIND
Gyorsan, Madonna Francesca,
Gyere és nézd!

Szaladj!
Itt jön a jegyesed!

BIANCIFIORE
Ott megy az udvaron a fivéreddel.

GARSENDA
Gyorsan, Madonna Francesca.
MIND
Szaladj! Ők azok! Ők azok!

GARSENDA
Ó, milyen szerencsés!
Ez a világ legszebb lovagja!

ADONELLA
Magas és délceg. Vonulása fenséges!

BIANCOFIORE
És milyen fehérek a fogai!
Nem láttátok? Nem láttátok?

GARSENDA
Milyen szerencsés az, ki szájon csókolhatja!

FRANCESCA
Hallgassatok már!

ALTICHIARA
Elmegy. Végigmegy az árkádok alatt.

FRANCESCA
Hallgassatok, hallgassatok el!

MIND
Ó, lombos datolyapálma,
Ó, szép szerelem,
Most mi legyen?

ALTICHIARA
Úrnőnk sír.

DONELLA
Sír? Miért sír?

BIANCOFIORE
Mert fáj a szíve a boldogságtól.

ADONELLA, ALTICHIARA
A szívét rögtön megsebezte.

GARSENDA
Ha Francesca szép, ez a Malatesta éppoly szép.

SAMARITANA
Ó, Francesca, Francesca, lelkem.
Kit láttál? Kit láttál?

FRANCESCA
Kit láttam?
Kedves húgom, vigyél innen,
Vigyél magaddal,
Vigyél be a szobába,
Csukd be az ablakot,
Adj egy kis árnyékot,
Adj egy korty vizet,
Fektess le a kiságyadra,
Takarj be egy fátyollal,
És hallgattasd el ezt a lármát,
Ezt a háborgást, mit a lelkemben érzek.

GARSENDA
Jön, jön! Madonna Francesca.

MIND
Íme itt jön a kert felől.

FRANCESCA
Ne, ne! Fussatok, lányok,
Fussatok, nehogy idejöjjön!
Ne! Fussatok, lányok,
Menjetek elébe!
Menjetek elébe,
És adjátok át neki üdvözletemet.

NŐK
Íme itt van.
Itt van közel.

NŐI KAR
A májusi réten
Vad rezeda közt íjász
Üldözi a vadat.
Vad lakomán
A messzi városban
Egy szív sóvárog…


MÁSODIK FELVONÁS

Emelt térség egy kerek tornyon, a Malatesták rimini-i
várában. Két oldallépcső - tíz-tíz fokkal - a
torony legfelső terraszára visz. A kettő közt egy
harmadik lépcső csapóajtón át az alsóbb emeletekre
vezet. Ide látszanak a derékszögű guelforomzatok a
mellvédekkel és lőrésekkel. Hatalmas hajítógép szegi
fel fejét a ferde rúdon és otromba gerendavázával,
kenderből sodort köteleinek kuszáltságával szélesen
terpeszkedik el a terrasz egyik felén. Nagy kelevézek
súlyos nyilak számára, négyszögletes hegyű
hajítódárdák, kővetők s más kötélszerkezetek állonganak
szanaszét, csigákkal, hengerekkel, emeltyűkkel és
motollákkal. A fegyverekkel és hadigépekkel
meredező Malatesta-torony büszkén tekint kifelé a
fülledt levegőbe és fejedelmien néz el Rimini városa
fölött, amelyből csak a ghibellin-fellegvár
zegzugos fecskefark-ormózata látszik a messzeségben.
A jobboldali várfalon kapunyílás, a baloldalon szűk
csapóajtóval ellátott rés, amelyen át az adriai tengerre
nyílik kilátás. Mikor a függöny szétmegy, a
toronyőr éppen tüzet éleszt egy gőzölgő katlan alatt.
Fúvócsöveit, emelőit, tűznyilait és hajítógránátjait
sorba rakta a sáncfal tövében és körös-körül
mindenféle csataszerszámot halmozott fel. Fent a
terraszon a hajítógép mellett kifelé kémlel egy ifjú
szerszámíjász.



TORONYŐR
Üres-e még mindig a város főtere?

ÍJÁSZ
Olyan üres, mint a pajzsom.

TORONYŐR
Senki nem jön elő.

FRANCESCA
Belingerio!

TORONYŐR
Ki szólít? Ó, Madonna Francesca!

FRANCESCA
Felment a csapóajtóhoz Giovanni úr?

TORONYŐR
Nem, még nem, asszonyom. De várjuk.

FRANCESCA
És senki más?

TORONYŐR
Senki más, asszonyom.

FRANCESCA
Valaki a lépcsőn megy felfelé.
Ki az, aki jön?

TORONYŐR
Talán Giovanni úr.

FRANCESCA
Ki vagy? Ki vagy?

PAOLO HANGJA
Paolo.

PAOLO
Francesca!

FRANCESCA
Adja meg a jelet, Paolo, adja meg a jelet.
Ne féljen tőlem, Paolo. Engedje meg, hogy itt maradjak
És halljam a nyilak kilövését.
Egy szép sisakot kéne adnia nekem,
Kedves sógor.

PAOLO
Majd adok.

FRANCESCA
Most tért vissza Cesenából?

PAOLO
Cesenából ma jöttem meg.

FRANCESCA
Egy kissé lefogyott, és
Sápadt is, úgy látom.

PAOLO
Gyógyszert nem szedek, füvekkel
Sem gyógyítom magam, húgom.

FRANCESCA
Nekem volt egy gyógyfüvem
Abban a kertben, ahová egyszer belépett
Oly ruhában, melynek „Kegyes csalás” a neve.

PAOLO
Nem láttam,
Nem tudtam, hol vagyok,
Sem azt, hogy ki vezetett arra az útra,
Nem láttam mást csak egy rózsát,
Mely élénkebben tárult elém,
Mint egy friss seb széle, és egy
Dalt hallottam a levegőben.

FRANCESCA
Szemeim ama hajnalt látták,
Látták a szemeim ama hajnalt
Szégyennel és rettenettel telve.

PAOLO
Szégyennel és rettenettel!
A hajnal engem sem lelt ágyban.
A béke elszállt Paolo Malatesta lelkéből,
És nem is tért vissza, nem is fog soha.
Soha, soha.
Hogy halhatnék meg?

FRANCESCA
Úgy, mint a gályán az evezőhöz láncolt
Rab. Így kell meghalnia.

Megkondul Santa Colomba harangszava.
Egyszerre felocsúdnak és összeborzadnak

Hol vagyunk? Ki szólít?
Paolo, mit csinál?

TORONYŐR
A jel! A jel!
Ez a Santa Colomba harangja!

ÍJÁSZ, TORONYŐR
A tűz!
Éljen Malatesta!

Az íjász meggyújt egy gyújtónyilat és a
városra lövi. A csapóajtón át ordítva, kapkodva
egy csapat íjász rohan fel, megtelik velük a szín.

ÍJÁSZ
Éljen Malatesta úr és a Guelf párt!
Halál Parcitade úrra és a Ghibellinekre!

Az oromfalról tüzes nyílzápor világítja meg a
ködöt. Paolo Leveszi sisakját és
sógorasszonyának adja

PAOLO
Íme a sisak, mit Önnek szánok.

FRANCESCA
Paolo!

Paolo fölrohan a toronyba. Bozontos feje
kimagaslik a munkában sürgölődő zsoldosok közül.
Francesca eldobja az ajándékba kapott sisakot
és Paolo után fut, a harci zajban nevét kiáltozva.

PAOLO
Adjatok egy íjat!

FRANCESCA
Paolo! Paolo!

PAOLO
Egy íjat, egy nyilat!

FRANCESCA
Paolo!

FRANCESCA
Paolo!

PAOLO
a sikolyra megfordul és megpillantja
Francescát a veszélyes tolongás közepette.
Felkap egy pajzsot és azzal védi a nőt

Ó, Francesca. Menjen le innen.

Letuszkolja az egyik oldalsó lépcsőn. Francesca
kikandikál a festett pajzs alól, hogy lássa
sógorának sebből vérző, szép arcát

Milyen őrültség ez?

FRANCESCA
Ön az őrült! Ön az őrült!

PAOLO
Hát nem kell meghalnom?

FRANCESCA
De nem most,
Nincs még itt az ideje!

PAOLO
De most van itt az ideje, ha
Ön nézi, ahogy kilehelem lelkem,
Ha az Ön kezei tartják fejemet.

Szilaj mozdulattal a ráccsal elzárt ablakréshez
vonszolja a nőt és kezébe adja a rács felvonására
szolgáló kötelet

Emelje fel a rácsot!

FRANCESCA
Ebben a harcban
Isten ítélkezik a nyilak felett.
Testvérem az Úrban, a csalás foltja,
Mi lelkedet nyomja,
Nagy szeretettel legyen megbocsátva.

PAOLO
Ó, Ugolino, rossz helyen találtalak el!

ÍJÁSZ
Ó, Ugolino Cignatta úr lezuhant
A lováról.
Meghalt! Meghalt!
Éljen Malatesta!

Sürgés-forgás az íjászok csapatában. Néhányan
halottakat és sebesülteket cipelnek le a csapóajtón
keresztül. - Paolo Malatesta fejét nyíl
súrolja, úgy hogy sűrű haját is felborzolja.
Francesca felsikolt és elereszti a kötelet.
Felugrik, kezei közé fogja sógora fejét, úgy keresi
haja közt a vélt sebet. Mégjobban megrémül,
látva, hogy Paolo arca az ő érintésére halálsápadt lett.
A kézíj a földre esik.

FRANCESCA
Paolo! Paolo!
Mi lehet ez, Istenem?
Paolo, Paolo! Nem vérzik,
Nincs rajtad egy csepp vér sem,
Mégis haldokolsz!
Paolo!
Paolo.

PAOLO
Nem halok meg!
Francesca. Nem ért hozzám penge.

FRANCESCA
Ép és sértetlen! Térdelj le!

PAOLO
Az Ön keze ért hozzám,
És lelkem széthasadt szívemben,
És nincs erőm tovább élni…

FRANCESCA
Térdelj le!

PAOLO
Azután hogy ily hatalmas
Erővel éltem…

FRANCESCA
Az életedért, térdelj le! Térdelj le,
És adj hálát Istennek!

PAOLO
Minden bátorságom összeszedtem tomboló szívembe,
És ide van zárva az én szerencsétlen szerelmem ereje is.

FRANCESCA
Elvesztél! Elvesztél!
Mondd, hogy bolond vagy! Az életedért,
Mondd, hogy bolond vagy,
És hogy nyomorult lelked nem hallja,
Mit ejt ki szád.

A toronylépcső ajtajában megjelenik a sánta.
Tetőtől talpig páncélban van, kezében szárd
lándzsát tart. Felbiceg az utolsó lépcsőkön,
felérve magasra tartja szörnyű dárdáját, durva
hangja túlharsogja a harci zajt.

ÍJÁSZOK
Győzelem! Éljen Giovanni Malatesta úr!

GIANCIOTTO
Istenemre, lusta népség,
Pribék fajzat,
Legszívesebben mind belevetném
A folyóba, mint valami terhet.
Nem állhatom a felfordulást. Rajta,
Le kell hajítani egy nagy hordót.
Mondd, Berlingerio, hol van a fivérem, Paolo?

Smaragdis megjelenik az ajtónyílásban, átveszi
úrnőjének halkan suttogott parancsát és
eltűnik. Francesca a küszöbön marad

PAOLO
Itt vagyok, Giovanni. Én voltam
A rácsos ablaknál.

GIANCIOTTO
Egy ilyen lövés csakis
Egy Malatesta kezétől származhatott,
Hetvenkedő íjászok!

A rabszolgalány kancsóval és kehellyel tér
vissza. Francesca az ajtótól férjéhez lép.
Gianciotto öccse felé sántikál

Paolo, jó hírt hozok neked.

FRANCESCA
Üdvözlet, uram, Önnek,
Ki győzedelmeskedett.

GIANCIOTTO
Kedves asszonyom, hogy
Kerül Ön egy ilyen helyre?

FRANCESCA
Biztos nagyon szomjas lehet.

GIANCIOTTO
Igen, nagyon szomjazom.

FRANCESCA
Smaragdi, hozz bort!

GIANCIOTTO
Hogy lehet, hogy gondoltál
Szomjamra? Én drága nőm!

FRANCESCA
Tessék, igyon. Sciói bor.

GIANCIOTTO
Először, legyen kedves, Ön igyon egy kortyot.
Édes újra látni az Ön arcát
Csata után, és egy kupa jó bort kapni Öntől,
És egy hajtásra kiinni azt.
Boldog így a szív. Igaz Paolo?
Paolo, gyere. Nem vagy szomjas?
Hagyd el a görögtüzet a görög borért.
Asszonyom, töltse tele a kupáját,
És igyon belőle Ön is egy kortyot,
Tiszteletünk jeléül, és köszöntse,
A tökéletes íjászt.

FRANCESCA
Már köszöntöttem.

GIANCIOTTO
Mikor?

FRANCESCA
Mikor lőtt.
Igyon, sógor, a kehelyből,
Melyből fivére ivott. És adjon
Isten jó szerencsét
Egyiknek is, másiknak is,
És nekem is!

Zűrzavaros lárma hallatszik a torony aljáról

FRANCESCA
Borzalom! Nem látják? Nem
Látják Malatestinót amott?
Fáklyás harcosok hozzák a karjukban.
Megölték! Ó szegény apja!

Malatestinot sebesülten hozzák fáklyás emberek
a toronylépcsőn. Olyan, mintha halott lenne.
Sötétedik. - Francesca odasiet, a menethez,
amely az egyik oldallépcsőn halad lefelé. Az
íjászok abbahagyják dolgukat és némán állnak
sorfalat. Gianciotto és Paolo szintén sietnek.
Két íjász a vérző ifjút hozza, négyen hosszúnyelű
fáklyákat visznek. A sebesültet leteszik
egy kötélcsomóra. Gianciotto fiatal öccsének a
testét tapogatja és érverését vizsgálja

GIANCIOTTO
Francesca, nem, nem halt meg!
Lélegzik és ver a szíve. Látja?
Magához tér. A test kicsit gyenge, de
Magához tér.
Kézzel dobták, nem parittyakő!
Semmi baj.
Malatestino! Igyál, Malatestino.

MALATESTINO
Elszökik, elszökik…
Nem biztonságos a börtön.
Mondom, hogy meg fog szökni.
Apám, adj engedélyt, hogy
Elvágjam a torkát! Én fogtam őt el.

GIANCIOTTO
Malatestino, nem ismersz meg?
Montagna jó kezekben van. Nyugodj meg,
Nem szökik meg.

MALATESTINO
Giovanni, hol vagyok?
Ó, sógorasszony, és Ön?
Mi van a szememben?

GIANCIOTTO
Egy darab kő jól eltalált.
Nagy a fájdalmad?

MALATESTINO
A rabló ghibbellinek kövei
Nem okoznak fájdalmat.
Kötözzetek be, adjatok innom,
Aztán nyeregbe! Nyeregbe!

GIANCIOTTO
Látsz?

MALATESTINO
Egy szem is elég.

ÍJÁSZOK
Éljen Malatestino Malatesta!

MALATESTINO
Nyeregbe! Nyeregbe!

Malatestino futva el

GIANCIOTTO
A hordót! A hordót!
Minden kész van?
Kész? Rajta!

Az emberek hörgő kiáltozásokkal kísérik a súlyos
tűzhordó lassú felemelését és a hajítógépre
való felgördítését. Az oromfalak felett izzó
fénybe gyullad a levegő s lassanként az egész
égboltot megvilágítja a tömérdek gyújtószerszám

ÍJÁSZOK
Győzött Malatesta! Győztek a guelfek!
Vesszenek a ghibellinek!
Hadd lángoljon minden!
Vesszen Parcitade!
Vesszenek a ghibellinek!
Éljenek a guelfek! Éljen Malatesta!


HARMADIK FELVONÁS

Díszes lakószoba. A falai kisebb mezőkre vannak
osztva, amelynek festményei a Tristan-ének egyes
jeleneteit ábrázolják, madarak, gyümölcsök, virágok
és mindenféle mozgalmas csoportok közepette. Fönt
a falakon girlandszerű fríz fut körül, rajta egy szerelmi
dal szavai olvashatók: „Melghio m'é dormire
gaudendo, cavere penzieri veghiando". Jobb
sarokban dúsan elfüggönyözött ágy. Balra nehéz
kárpitokkal eltakart ajtó. Hátul ablak, mely az Adriára néz.
A kijárati oldalon két rőf magas kis emelvény
muzsikusok számára. Ennek négyszögletű mezőit finom,
áttört fafaragványok töltik ki. Az ablaknál olvasószék,
rajta kinyitott könyv: Lancelot története.
A könyv nagy, hófehér pergamen lapokból áll, amelyeket
két, tűzpiros bársonnyal beragasztott deszkatábla
tart össze. Mellette nyugágy: párnás padféle,
hát- és kartámaszok nélkül, sok tarka vánkossal,
amelyek majdnem az ablakpárkány magasságáig
halmozódnak, úgy hogy a rajtuk heverő az egész rimini-i
parton végig láthat. Kis asztalon ezüst kézitükör
áll, arany csecsebecsék, csövek, üvegcsék, zacskók,
övek és más holmik közt. A zenészek emelvénye mellett
nagy ezüst karos gyertyatartók. Szanaszét kis
zsámolyok és lábtámasztó padok. A padló közepe táján
egy csapóajtó fogantyúja látszik. Ezen az ajtón
át a teremből egy alsóbb helyiségbe jutni. 


FRANCESCA
És Galeotto így szólt: „Úrnőm, légy kegyes”.
„Én megtenném” szólt a hölgy, „bármit is kér,
De nem kért semmit…”

GARSENDA
Madonna, hogy lehet, hogy ennyire
Szégyenlős volt Lancelot lovag?

BIANCOFIORE
A szegény királynő meg alig várja,
Hogy megadja azt, mit nem kértek tőle.

DONELLA
Azt kellett volna mondania: „Ó, hős lovag,
Búskomorsága mit sem ér.”

FRANCESCA
Hallgass, Donellla! Fáradt vagyok ahhoz,
Hogy a fecsegéseteken derüljek.
Smagardi, jön már a sólyom?

SZOLGÁLÓ
Nem jön, Úrnőm: eltévedt.

DONELLA
El fog veszni, Madonna.
Rosszul tette, hogy elengedte.

FRANCESCA
Szaladj, Donella
A solymárhoz, mondd el neki, mi történt,
És hogy keresse mindenütt.

BIANCOFIORE
„Március elején újra itt vagy,
Ó, fecske, ki a tengerentúlról,
Derűs országokból jössz…”

FRANCESCA
Igen, igen, Biancofiore,
Zenét, zenét!
Keresd meg Simonettót, Biancofiore.

BIANCOFIORE
Igen, Madonna.

FRANCESCA
És ibolyakoszorút akarok.
Március elseje van.

BIANCOFIORE
Igenis, Madonna, pompás lesz.

FRANCESCA
Isten áldjon benneteket.
Smaragdi nem jön?

SZOLGÁLÓ
Úrnőm, nem jön.
Ne szomorkodj!

FRANCESCA
Ó, Smaragdi, miféle bort hoztál nekem
Akkor este a toronyban, mikor a városban
Dúlt a harc? Bájitalt?

SZOLGÁLÓ
Úrnőm, miket beszélsz?

FRANCESCA
Mintha alattomos ital lett volna.
Rosszul fogadta azok teste,
Kik ittak belőle,
Az én sorsom pedig gyötrelemmé vált.

SZOLGÁLÓ
Taposs rám! Taposs rám!
Zúzd össze a fejem két kő között.

FRANCESCA
Állj fel!
Nem a te hibád, az enyém.
Ó, elmém maradj tiszta,
Ne kergess az őrületbe!
Mi szállt meg engem? Egy démon tart fogva.
Nem tudok imádkozni, nem tudok többé imádkozni.

SZOLGÁLÓ
Szóljak neki?

FRANCESCA
Kinek?
Láttad felszállni a lovára Giovanni urat?

SZOLGÁLÓ
Igen, úrnőm, az öreggel
És Malatestino úrral.

FRANCESCA
Félek tőle. Óvj meg tőle!

SZOLGÁLÓ
Kitől félsz, úrnőm?

FRANCESCA
Malatestinótól.

SZOLGÁLÓ
A vak szeme ijeszti meg?

FRANCESCA
Nem. A másik, amelyikkel lát. Szörnyű.

SZOLGÁLÓ
Ne csüggedj, úrnőm. Figyelj.
Ellátom én a baját annak, akitől félsz.
Ismerem azt az italt, ami félreállít és feledést küld.
Ezt adod majd neki…
A varázsigét is megtanítom…

DONELLA
Itt vannak a zenészek,
Hogy daloljanak és táncoljanak
Oboával, dudával, lanttal
Rebekkel és monokorddal.

BIANCOFIORE
És itt az ibolyakoszorú.
Ez majd elűzi a rosszkedvét.

GARSENDA
Ma van március elseje!
Az énekhez tánc kell,
A tánchoz ének.
Rajta, Simonetto, játssz!


Az emelvényen elhelyezett muzsikusok
előjátékba kezdenek. Adonella megoldja az
aranyzsineget és szétosztja a virágot társnői közt,
akik magukat felékesítik. De egyet, amelyik -
külön tisztség jeléül - két fecskeszárnnyal van
díszítve, magának tart meg. Biancofiore egy
hálóból négy, festett fából készült fecskét vesz
elő. Ezek mindegyikének a mellkasára egy-egy
kurta nyél van erősítve. Odaadja a fecskéket.
társnőinek, akik táncállásba helyezkedve, balkézzel
nyelüknél fogva magasra tartják a madárfigurákat

BIANCOFIORE
Itt a március, a február
Elolvadt a jéggel.
Vegyük le a prémet,
És öltözzünk selyembe.
Gázoljunk át
Friss patakok vizein
Hajladozó lombos fák között,
Hangszerrel és szerelmes énekkel,
Vagy szedjünk ibolyát
A mezőn, hol a legillatosabb a fű,
Mezítláb a tavaszi napon.

ALTICHIARA, DONELLA
Ó, vidám teremtmény,
Vezesd ezt a táncot,
Fekete, fehér ruhádban,
Ahogy szoktad.
Költözz ide
A szép szobába, mely ragyog nappal és éjjel
Az ír virágszál, Izolda történetétől,
Melyet itt látsz. Hozz egy fűzért,
Azokból, melyeket neveltél,

MIND
Hisz e szép hölgy ki itt ül
Nem Francesca…
Hanem maga a Tavasz!

FRANCESCA
Menjetek, vigadjatok estig
Az udvaron. Donella, vezesd őket!
Boldog tavaszt!

Ne, Smaragdi, ne! Menj, szaladj és
Mondd meg neki, hogy ne jöjjön
Smagardi!

Isten hozta, sógor.

PAOLO
Meghallottam
A zenét, eljöttem hát, hogy átadjam
Üdvözletemet visszatértem
Alkalmából.

FRANCESCA
Jó hamar visszatért: az első fecskékkel.
Az udvarhölgyeim voltak, akik
A márciusköszöntő balladát
Énekelték.

PAOLO
Önről, Francesca, soha semmi
Újság nem jutott el hozzám. Semmit nem
Tudok Önről azóta a veszedelmes
Este óta, mikor egy kupa borral kínált,
És jó szerencsét kívánva búcsúzott el.

FRANCESCA
Nem emlékszem rá, uram.
Sokat imádkoztam.

PAOLO
Nem emlékszik?

FRANCESCA
Sokat imádkoztam.

PAOLO
Sokat szenvedtem.

FRANCESCA
Paolo, hagyjon nekem békét!
Édes feledve élni,
Még ha csak egy órára is, a kimerítő
Viharoktól távol.
Ne idézze fel, kérem,
A múltnak árnyát ebben a friss fényben,
Mely végre megnyugtat.
Legyen béke ezen a tengeren,
Mely tegnap még oly vad volt.
Ma pedig olyan, mint a gyöngy.
Adjon nekem, adjon nekem békét.

PAOLO
Tegnap ibolyakoszorúban
Jelent meg nekem egy réten,
Egy tisztáson, ahol egyedül voltam,
Jó darabon eltávolodván
A kíséretemtől. Megjelent
Az ibolyákkal, ajkára visszatértek
A szavak, miket egykor mondott:
Nagy szeretettel legyen neked megbocsátva.

FRANCESCA
Ily szavak elhangoztak,
És mennyei öröm őrzi őket…
Most üljön az ablakhoz.
Ide üljön. Beszéljen magáról.
Hogyan élt?

PAOLO
Miért akarja, hogy felidézzem,
Szívemben életem nyomorúságát?
Nekem közömbös volt minden,
Mi másoknak tetszett.
Ellenség volt a fény.
Barát az éjszaka,
Ahol a csendből, mi bennem támad,
És az örök fájdalomból,
Hasonlóan a forráshoz, mi szomjat olt,
És hasonlóan a lánghoz, mi éget,
Hűvösség és tűz, enyhülés és fájdalom,
Egyszer fenyegetőn és tombolón, mint a vihar,
Máskor szelíden, mint a fény,
Egy látogató jött hozzám,
Ki úgy hajolt fölém, mintha
Állandó virrasztásomból táplálkozna;
És mikor elment,
Amikor a csillagok pislákolni kezdtek,
Se tűz, se forrás nem volt többé,
Csak az Ön arca.

FRANCESCA
Ó,Paolo, Paolo!

PAOLO
Az Ön arcát mutatta,
Mely az én fájdalmamban ázott.

FRANCESCA
Paolo, ha megbocsátottam Önnek,
Miért gyúl fel újra a bűn a szemében?
Jaj, már érzem, hogy e száraz
Fuvallatban elhervad tavaszunk.

PAOLO
Most miért veszi le az ibolyakoszorút?

FRANCESCA
Úgy érzem, már nem friss.

PAOLO
Ó, micsoda szavakkal találkozik tekintetem!
És Galeotto így szólt: „Úrnőm, légy kegyes”.
„Én megtenném” szólt a hölgy, „bármit is kér,
De nem kért semmit…” Folytatja?

FRANCESCA
Nézze, milyen fehér a tenger!

PAOLO
Olvassunk néhány oldalt, Francesca.
„Úgy van, úrnőm”mondja akkor Galeotto,”nem mer semmit,
Nem is fogja soha kérni, hogy szeresd, mert fél.”
Így szól a hölgy…
Most olvassa Ön, amit a hölgy mond.
Most legyen Ön Ginevra.
„Úgy legyen…”

FRANCESCA
„Úgy legyen,” szól a hölgy, „megígértem;
De ő az enyém, és én az övé legyek teljesen,
És minden rossz forduljon jóra…” Elég, Paolo.

PAOLO
Nem, nem! Olvassa tovább! Folytassa!

FRANCESCA
„És a királynő látja a lovagot,
Aki nem mer semmit tenni,
Majd szorosan megöleli,
És hosszan szájon csókolja.”

MIND
Tavasz!

PAOLO
Francesca!

FRANCESCA
Ne, Paolo!



 NEGYEDIK FELVONÁS
1. rész

Nyolcszögű terem, amelynek világosszürke kőfalaiból
öt látszik. Fent a csupasz kőalapzaton, aranymezőben
egyszarvúakat ábrázoló friz fut körül. A hátsó falon
nagy üvegablak, amelyen át a hegyvidék látszik. Az
ablakmélyedésben ülőkék. A tompa szögben hajló
jobboldali falban vasvértes kis ajtó, ezen keresztül
lehet lejutni a földalatti tömlöcbe. A szemközt
baloldali falon magastámlájú pad áll, ez előtt pedig
hosszú, keskeny, megterített, étellel-itallal megrakott
asztal. A két másik szomszéd falban egy-egy
széles ajtónyílás: a baloldali, amelyik az asztal
közelében van, Francesca lakosztályába vezet, a
jobbfelőli a folyosókra, lépcsőkre nyílik. Köröskörül vas
fáklyatartók. Szarufákra és gerendákra bőrtüszők,
kardszíjak, puzdrák és más felszerelési tárgyak vannak
felaggatva, a falakhoz támasztva dzsidák, lándzsák,
gerelyek, dárdák, szekercék és korbácsok láthatók.


FRANCESCA
Miért vagy ilyen furcsa?
Vérszomjas vagy,
Mindig lesben állsz,
Mindenkinek ellensége vagy.
Minden szavadban sötét fenyegetés.
Hol születtél?
Nem szoptatott az anyád?
Pedig milyen fiatal vagy!

MALATESTINO
Felizgatsz. Az is felizgat,
Ha rád gondolok. Szünet nélkül.
Te vagy a mérgem.
Elkaplak, elkaplak egyszer.

FRANCESCA
Hozzám ne érj, eszelős,
Vagy hívom a fivéred. Tűnj innen! Sajnállak.
Perverz kölyök vagy.

MALATESTINO
Na és kit hívsz?

FRANCESCA
A fivéred.

MALATESTINO
Melyiket!

FRANCESCA
Ki ordít? Hallottad?

MALATESTINO
Az, akinek halnia kell.

FRANCESCA
Ó, nem bírom tovább hallgatni! Éjjel is
Csak ordít, ordít, mint egy farkas;
És ordítása a szobámig hallatszik.

MALATESTINO
Figyelj rám! Giovanni napnyugtakor a pesarói
Városházába indul. Te már elláttad
Útravalóval. Figyelj. Én adhatnék neki
Egy egész másféle útravalót…

FRANCESCA
Mit akarsz mondani?
Fenyegetni mersz?
Vagy árulásban mesterkedsz testvéred ellen?

MALATESTINO
Árulásban! Sógorasszony,
Azt hittem ez a szó megégeti ajkad,
De látom ajkad sértetlen maradt,
Csak egy kicsit fakó. Rosszul ítéltem meg…

FRANCESCA
Ó, hogy ordít! Hogy ordít!
Ki kínozza? Miféle új kínzást
Találtál neki?
Fejezd be!
Nem akarom tovább hallgatni.

MALATESTINO
Megyek is. Elintézem, hogy legyen
Egy nyugodt éjszakája, mély álma,
Gyötrelem nélküli,
Mivel ma éjjel egyedül alszik…

FRANCESCA
Mit csinálsz, Malatestino?

a falhoz lép és kiválaszt a fegyverek
közül egy kis szekercét

MALATESTINO
Én leszek a hóhér,
Az Ön kérésére,
Sógorasszony.

FRANCESCA
Megölöd? Úgy véled, túl sokáig
Késlekedtél, ó, te szörnyeteg.

MALATESTINO
Francesca, figyelj,
Figyelj rám! Ha kezed hozzám érne,
Ha hajad végighúznád
Lázas homlokomon…

FRANCESCA
Borzalom! Borzalom!

MALATESTINO
Ám legyen!

Jó éjt, sógorasszony!

FRANCESCA
A legmélyebb álmot!

GIANCIOTTO
Drága hölgyem, engem várt?
Miért remeg és miért ily sápadt?
Jéghideg a félelemtől.
Miért?

FRANCESCA
Nemrég Malatestino itt járt,
Mikor a rab üvölteni kezdett.
És mikor látta, hogy megrémiszt engem,
Dühbe gurult, és elviharzott
Azon az ajtón át a börtönbe,
Bárddal a kezében, hogy megölje.
Kegyetlen ez az Ön fivére, uram,
És nem állhat engem.

GIANCIOTTO
Miért mondja, hogy nem állhatja Önt?

FRANCESCA
Nem tudom. Úgy érzem.

GIANCIOTTO
Talán kimutatta rossz szándékát?

FRANCESCA
Még csak egy suhanc, és mint egy
Kutyakölyök, mindenkibe belemar… Jöjjön.
Uram, frissítse fel magát, mielőtt
Lóra ül.

GIANCIOTTO
Malatestino talán csal…

FRANCESCA
Hagyja csak, miért gyötrődik azon, mit
Csak mellékesen említettem?
Jöjjön, egyen.
A tengeri úton megy majd?
Hűs szellő alatt lovagol majd.
És már éjfél előtt feljön a hold.
Mikor ér Pesaróba, a polgármesterhez?

GIANCIOTTO
Holnap három fele.

FRANCESCA
És sok időt tölt majd távol?

lentről Montagna irtózatos üvöltése hallatszik

GIANCIOTTO
Vége. Nyugodjon meg,
Asszonyom. Elcsendesül minden.
Isten így veszi el az életét
Minden ellenségünknek.

FRANCESCA
Malatestino visszajön.
Nem akarom látni.

MALATESTINO HANGJA
Ki zárta be?
Sógorasszony, ott van? Ön zárt be?

GIANCIOTTO
Várj. Kinyitom neked.

MALATESTINO HANGJA
Ó, Giovanni!
Nyisd ki. Hozok neked
Egy szép érett gyümölcsöt az útra.
Szeptemberi füge.
Jó nehéz.
Siess!

GIANCIOTTO
Jövök már.

MALATESTINO
Fogd. Oltsd el.
Veled volt a feleséged?

GIANCIOTTO
Velem. Mit akarsz tőle?

MALATESTINO
Tudod hát, hogy mi ez a gyümölcs,
Mit az asztalodra hoztam?

GIANCIOTTO
Nem félsz szembeszállni apánkkal?

MALATESTINO
Nézd, milyen nehéz! Nézd!

Meleg van.

Rajta, adj innom.

Miért emészted magad?
Ne emészd magad miattam, Giovanni
Én hű vagyok hozzád.
Téged Gianciottónak hívnak,
Engem meg Szemnek…
De Paolót Szépnek!

GIANCIOTTO
Te is milyen fecsegő lettél.
Ne igyál. Hanem felelj.
Mit tettél Francescával?

MALATESTINO
Én? Mégis mit mondott?

GIANCIOTTO
Elsápadtál.

MALATESTINO
Mit mondott?

GIANCIOTTO
Felelj!

MALATESTINO
Nem tudok.

GIANCIOTTO
Jól vigyázz, Malatestino.
Rossz vége lesz annak, ki hozzáér nőmhöz!

MALATESTINO
És ha a fivér azt látja, hogy
Valaki hozzáér fivére nőjéhez,
És ezért bosszús, és azon igyekszik,
Hogy megszűnjön e szégyen,
Mondd csak, akkor is ő a bűnös?
És ha emiatt azzal vádolják, hogy
Rossz szemmel néz a nőre,
Vajon jogos a vád?

GIANCIOTTO
Malatestino, pokolfajzat,
Ha nem akarod, hogy kitépjem
A másik szemed is, melyen
Át gonosz lelked a világot gyötri, beszélj!
Beszélj!

MALATESTINO
Nem lepett meg, hogy az, aki
Decemberben útra kelt, hirtelen
Hivatalát felmondva már februárban
Újra itt volt?

GIANCIOTTO
Paolo? Nem, nem. Nem lehet.
Malatestino, gyere ide.
Biztos vagy benne? Láttad őt?

MALATESTINO
Igen.

GIANCIOTTO
Hogyan? Mikor?

MALATESTINO
Többször is bement…

GIANCIOTTO
Hova ment be?

MALATESTINO
Bement a szobájába…

GIANCIOTTO
Hát aztán! Ez semmi. A sógora.
Elbeszélgethet vele.

MALATESTINO
De éjjel.
Istenem, ne bántsd!
Ne szoríts ennyire! Hagyj békén!

GIANCIOTTO
Jól hallottam?
Azt állítod… Ismételd meg!

MALATESTINO
Igen. Éjjel. Láttam.

GIANCIOTTO
Összetöröm a csontod, ha hazudsz.

MALATESTINO
Éjjel bemenni, hajnalban kijönni.
Akarod látni, és elfogni?

GIANCIOTTO
Muszáj lesz, ha meg szeretnél menekülni halálos szorításomtól.

MALATESTINO
Ma éjjel akarod?

GIANCIOTTO
Akarom.


2. rész

Ismét a képekkel ékes szoba, az elkárpitozott
ágygyal, a zenésztribünnel s az emelvénnyel, mely a
nyitott könyvet tartja. Négy viaszgyertya ég egy vas
karos gyertyatartóban, két meggyújtott dupla mécs
áll egy asztalkán.. A nyitott ablakon át a világos
nyári éjszakába látni. Az ablakfülke padján egy
cserép bazsalikom áll, mellette arany tányéron
frissen szedett szőlő.

ADONELLA
Elnyomta az álom. Alszik.

BIANCOFIORE
Igen. Alszik. Milyen szép!
Ma éjjel nem kell asszonyunknak énekelnünk.

ALTICHIARA
Elfáradt.

BIANCOFIORE
A rab már nem ordít.

GARSENDA
Malatestino úr levágta a fejét.

ALTICHIARA
Igazat beszélsz?

GARSENDA
Igen, alkonyat előtt.

ALTICHIARA
Honnan tudod?

GARSENDA
Smagardi mondta.

BIANCOFIORE
Most a tenger felé lovagolnak
A csillagok alatt, a levágott fejjel.

GARSENDA
Végre fellélegezhetünk,
Most, hogy a sánta és a vak odébb álltak.

FRANCESCA
Ó, ne, ne! Nem én vagyok! Nem én vagyok!
Jaj! Jaj! Megmarnak, segítség!
Kitépik a szívemet, segíts, Paolo!

GARSENDA
Madonna, Madonna, mi vagyunk itt.
Látja, Madonna, mi vagyunk.

ALTICHIARA
Ne ijedjen meg.

ADONELLA
Nincs itt senki. Mi vagyunk csak.
Senki nem akarja bántani, madonna.

FRANCESCA
Mit mondtam? Kértem valamit?
Mit tettem, Istenem?

BIANCOFIORE
Csak rosszat álmodott, Madonna

GARSENDA
De már vége. Mi vagyunk itt.
Minden békés.

FRANCESCA
Késő van?

GARSENDA
Hajnali négy óra lehet.

ADONELLA
Szeretné, ha megfésülnénk éjszakára?

FRANCESCA
Nem, már nem vagyok álmos. Várok.

GARSENDA
Megoldjuk a lábbelijét?

BIANCOFIORRE
Beillatosítsuk?

FRANCESCA
Nem, jó lesz így.
Nem vagyok már álmos.
Menjetek csak. Addig majd olvasok.
Fogj egy gyertyatartót, Garsenda.
Most menjetek.
Milyen sápadtak vagytok!

FRANCESCA
Ó, Biancofiore, milyen kicsi vagy!
Nem sikerül meggyújtani a gyertyád?
Te vagy a legjobb szívű, kicsi galambom!
Gyere ide!

Milyen szőke vagy!
Hasonlítasz Samaritanára.
Emlékszer rá?

BIANCOFIORE
Igen, úrnőm.
Az ő kedvességét nem lehet elfelejteni.
A szívemben úgy őrizem őt, mint egy angyalt.

FRANCESCA
Bájos volt húgom, igaz, Biancofiore?
Bárcsak itt lenne velem, bárcsak
Itt állna ágy az enyém mellett.

BIANCOFIORE
Ön sír, Madonna.

FRANCESCA
Ő is megrendült, hallottam,
Hogy ver a szíve. És így szólt: „Ó, nővérem,
Hallgass rám, maradj még velem. Maradj velem itt,
Ahol születtünk.
Ne menj el! Ne hagyj el engem!”

BIANCOFIORE
Ó, Madonna, Madonna,
Összetöri a szívem,
Miféle bánat szállta meg?

FRANCESCA
Ne sírj!
Nyugodj meg, Gyújts meg a gyertyád,
És menj Isten hírével.
Ne sírj! A szomorú gondolatok elszállnak.
Holnap már énekelni fogsz. Menj.

BIANCIFIORE
Isten óvja Önt, Madonan!

FRANCESCA
Jöjjön hát a végzetem!
Ó, Smaragdi! Ó, Smaragdi!

PAOLO HANGJA
Francesca!

FRANCESCA
Paolo, Paolo!

PAOLO
Ó, életem, még soha nem volt ily
Őrült a vágyam.
Úgy éreztem, már hiányoznak
szívemből a szemedben
Élő szellemek. A keblemből kitörő erő
Elveszejtett az éjben, mint szörnyű
Vérfolyam;
És lelkemben nem volt többé félelem.

FRANCESCA
Bocsáss meg! Bocsáss meg!
Egy rossz álom jobban, mint egy csapás
Széthasította lelkem akár egy fűszálat és
Úgy tűnt, elveszetten fekszem a köveken.
Bocsáss meg, bocsáss meg, édes barátom!
Felnyitottad a szemem,
Megszabadítottál a szorongástól.
Még nincs itt a hajnal.
A csillagok nem halványulnak el a tenger felett.
A nyárnak nincs vége. Te az enyém vagy,
Én a tied,
És a tökéletes boldogság
Életünk tüzéből születik.

PAOLO
Fázol?

FRANCESCA
Nyitva az ajtó, és az éji szellő
Befúj rajta. Nem érzed?
Csukd be az ajtót.

PAOLO
Gyere, gyere, Francesca!
Hosszú élvezetes órák állnak előttünk.
Elviszlek, elviszlek oda, hol feledés vár.
És az éj és a nap összekeveredik a föld felett, mint
Egy közös vánkos felett. Mert többé nincs hatalma vágyunkon
Az elmúló időnek.

FRANCESCA
Csókold meg a szemem, csókold meg a homlokom,
És az arcom, és a nyakam…
Fogd, a csuklóm, az ujjam…
Így… Vedd el a lelkem és
Forgasd fel.

PAOLO ÉS FRANCESCA
Add a szád.
Még! Még! Még!

GIANCIOTTO HANGJA
Francesca, nyisd ki az ajtót! Francesca!

PAOLO
Bátorság! Bátorság! Én levetem magam
Ezen a csapóajtón.
Te meg nyisd ki az ajtót.
Csak ne remegj!

GIANCIOTTO HANGJA
Nyisd ki Francesca, vagy meghalsz! Nyisd ki!

A kitárt ajtón porosan, teljes fegyverzetben beront
Gianciotto és a dühtől magán kívül öcsét keresi
szemével. Rögtön megpillantja Paolót, aki, fejjel és
vállal még a mélység felett, azzal bajlódik, hogy
kiszabadítsa köpenyét, amelynek szárnya megakadt a
csapóajtó kiálló horgán. Francesca a váratlan látványra
iszonyúan felsikolt, mialatt a sánta öccsére
rohan és hajánál fogva ráncigálja elő.

FRANCESCA
Engem ölj meg! Itt vagyok!

A férj elereszti a zsákmányt. Paolo a túlsó
oldalon kiugrik a csapóajtó aknájából és kirántja
tőrét. A sánta visszahőköl, kardot ránt és vadul
ront öccsére. Francesca villámgyorsan veti
magát közéjük, de férje akkora erővel sújtott le,
hogy nem bírja visszatartani a kardcsapást,
amely Francesca mellét hasítja át. Francesca
meginog, megfordul saját, maga körül és Paolo
elé kerül, aki elejti tőrét és karjában fogja fel
az elhanyatlót. A sánta pillanatig megdermedve
nézi, ahogy haldokló feleségének ajkát ennek
kedvese egy csókkal zárja le. Tébolyultan a haragtól
és fájdalomtól második kardcsapással öccsét döfi le

Ó, Paolo!

VÉGE

Varsányi Anna nyersfordítása